"Szó és hit kell ahhoz, hogy a kultúra kristályai összeálljanak"

A magyar kultúra napja Ungváron

A hagyományokhoz híven idén is színházi előadással méltatta a magyar kultúra napját a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata ezúttal Ungváron, a 800 férőhelyes Megyei Zenei-Drámai Színházban vitte színre a Sólyompecsenye c. darabot, mely 1996-ban rendezői díjat nyert a Kisvárdai Színházi Fesztiválon. Az esemény vendégei voltak a Magyar Művészeti Akadémia Ungvárra látogató magyarországi tagjai, ünnepi beszédet mondott Szemadám György festőművész, író és Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke.

A KMKSZ nevében dr. Brenzovics László, a Szövetség alelnöke köszöntötte a nézőteret teljesen megtöltő közönséget. Arra emlékeztetett, hogy a magyar nép nemzeti imádsága 183 évvel ezelőtt született Kölcsey Ferenc magyar költő tollából, és január 22-e – a Himnusz születésének jeles dátuma – hivatalosan 1989 óta a magyar kultúra napja Magyarországon.

Ünnepi beszédében Szemadám György a Magyar Művészeti Akadémia tagja arra a kérdésre kereste a választ, hogy mit üzenhet számunkra a Himnusz, ez "az Istenhez címzett versezet", ebben "a XXI. századi, ezredfordulós, globalizációs, internetes világban"? Mit üzen azoknak, akiknek már nagyon régóta úgy tűnik: bizonytalan a vállalt sorsa, hőse, zászlaja, szíve, istene, kétsége, szabadsága? Válaszként megfogalmazta: az emberi létezés fő célja – Embernek lenni. "Az emberi létezés – a kultúrám és nemzetségem folytatójaként – az én kezemben van, az enyém a felelősség azért, hogy a rám hagyott évezredes bölcsességgel jól tudok-e sáfárkodni" – fogalmazott a szónok.

Szemadám György rámutatott: mára szemlátomást veszítettünk abból a kulturális egységből, kohéziós erőből, amely Kölcsey számára még magától értetődő volt, ennek helyébe a "csábító másság kultusza" lépett. "Egy dologban biztos vagyok: mindenkinek szép az édesanyja arca, szép az a nyelv, amit tőle tanult, szép az a kultúra, amit e nyelv által sajátíthatott el, végül szép az a haza, ahol e kultúra által otthon lehet. (...) Nem kell sok ahhoz, hogy a kultúra szabályos kristályai összeálljanak. Szó kell hozzá és hit. A mai összevisszaságból a legalázatosabb fohászkodás, a közös ima lehet a kiút. Mondjuk a Himnusz utolsó versszaka, amit nem árt újra és újra elismételni" – mondta végül a művész.

A magyar kultúra ünnepét méltató közönség a Sólyompecsenye fergeteges komikumát élvezhette az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában. A darabot Giovanni Boccaccio Dekameron című művéből rendezte és alkalmazta színpadra Vidnyánszky Attila Jászai Mari-díjas rendező, Ukrajna Érdemes Művésze.

Az előadás a Dekameron 10 novelláját dolgozza fel, igyekezvén megőrizni a reneszánsz jó hangulatát, a prüdériamentességet és életigenlést. A történeteket Carl Orff Carmina Buranája köti össze. A darab kerettörténete, hogy 1348-ban a firenzei pestisjárvány elől néhány nő és férfi egy vidéki kastélyba menekül, ahol történetekkel szórakoztatják egymást. Minden este királyt választanak, aki kijelöli a témát, amiről a történetnek szólnia kell. A szereplők a mesékkel mintegy elmenekülnek a rémítő valóság elől: körös-körül halál és rémület uralkodik, míg számukra a játék, a mese jelenti az egyedüli lehetőséget a túlélésre.

A reneszánsz kori lovagtörténetek, pletykák, megtörtént kalandok, fura históriák a mai kor emberének is szórakoztatók, amit a közönség derűje, gyakran feltörő kacagása is igazolt. Az egyszerre tragikus és komikus jelenetek, a színészek könnyed játéka, az időnként megvillanó improvizációk csak még tovább fokozták az amúgy is kiváló hangulatot. A szereposztás – Pampinea: Szűcs Nelli, Elise: Vass Magdolna, Orosz Melinda, Béres Ildikó, Dioneó: Tóth László, Camilio Calfucci: Trill Zsolt, Pamfiló: Varga József, Filosztrató: Rácz József, Leokadó: Kristán Attila. Jelmez- és díszlettervező: Jelena Bogatirjeva.

A fergeteges előadást vastapssal díjazta a közönség.

P.Zs.