Washingtonban megerősítették a találkozót az ukrán küldöttséggel Szaúd-Arábiában
Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja megerősítette, hogy a jövő héten Szaúd-Arábiában tárgyal az ukrán és az amerikai delegáció az orosz–ukrán háborúról – közölte a Jevropejszka Pravda a Sky Newsra hivatkozva március 6-án, csütörtökön este.
Witkoff, aki hivatalosan a Közel-Kelettel foglalkozik, de már részt vett az oroszokkal folytatott tárgyalásokon, elmondta, hogy készül a találkozó Ukrajnával.
Üdvözölve Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelzését Donald Trumpnak a Fehér Házban tartott múlt heti katasztrofális találkozójuk után, Witkoff úgy fogalmazott, hogy ez „pozitív első lépés”.
Szerinte Washington megpróbálja egyeztetni a békemegállapodás és az előzetes tűzszünet kereteit Ukrajna számára.
Egy nevét elhallgató ukrán tisztviselő az AFP-nek azt mondta, hogy Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij elnök hivatalának vezetője vezeti majd az ukrán delegációt, amelynek tagja lehet Rusztem Umjerov védelmi miniszter is.
Az Egyesült Államok részéről sajtóértesülések szerint részt vesz a találkozón Marco Rubio külügyminiszter, Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó és Steve Witkoff, az Egyesült Államok elnökének különmegbízottja.
Az Axios jelentése szerint a találkozóra március 12-én, szerdán kerül sor.
(eurointegration.com.ua/Kárpátalja)