2006. február 3.

"Ez megigazulva ment haza, az nem." (Lukács 18,14a)

Talán még a Szentírásban kevésbé jártasak is ráismernek ebből a mondatból a teljes krisztusi példabeszédre: Jézus Krisztus nagyszerű tanítására két imádkozó emberről, a farizeusról és a vámosról. (Zárójelben jegyzem meg, hogy keleti szertartásunkban - görög katolikusoknál - ez a vasárnap már a Nagyböjtre felkészítő vasárnapok sorába tartozik. Ebből is következően nagyon fontos dolgokat szeretne megértetni velünk.)

"Ez megigazulva ment haza, az nem" - Ha ezt a sommás értékelést olvassuk Jézus Krisztustól, ösztönösen adódik, hogy magunkat is elhelyezzük a történetben. Persze az is természetes és normális dolog, hogy ha már imádkozunk, azt azért tesszük, hogy megigazuljunk, vagyis magától értetődően mi, én az vagyunk, vagyok, aki imádságát jól végezvén, megigazultan megy haza. Nem is ebből adódhat probléma, hanem abból, ha a megigazulás nélkül hazatérő farizeussal együtt, ne adj'isten!, kidobjuk mindazt, ami hozzá kapcsolódik a példabeszédben. Hiszen ő az a megigazulás nélkül hazatérő ember, akihez a böjtölés és a tized fizetése (az Egyház támogatása) is kapcsolódik. Már csak egy nem túl nehéz és tulajdonképpen logikusnak tűnő lépés, hogy e két dologhoz hozzávegyük a templomba járást is.

Gyakran hallhatjuk - egyébként jóravaló emberektől - "Én hiszek Istenben. Otthon imádkozom. Segítek, akin tudok stb."

Világosan kell látnunk és értenünk: Jézus Krisztus nem a böjtölést, az Egyház anyagi támogatását, a templomba járást ítéli el, hanem egy olyan magatartás ellen lép fel, ami még ezeket a helyes, és Istennek tetsző dolgokat is visszájára képes fordítani. Az "Öndicséret gyalázat!" szólásunk mutatja, miről is beszél Krisztus. Egyébként pedig Ő maga is részt vesz a rendszeres közösségi imádságokon, mai szóhasználattal: jár templomba, keményen és értelmesen böjtöl, sőt még a templomadót is megfizetteti Péterrel.

Tanuljuk meg a vámos alázatos bűnbánatát, de ne feledjük, a farizeustól is lehet, sőt kell is tanulnunk.

Orosz István atya