Nagy Gáspár: "Egyre többet tudunk a kárpátaljai szellemi, kulturális életről"

2006. február 10., 09:00 , 265. szám

A magyar kultúra napja alkalmából Ungváron tartott nyilvános klubnapot a Magyar Művészeti Akadémia. A szűkebb pátriánkba látogató akadémikus írók, képzőművészek között volt Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő, a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztőségének vezetője. Az alábbiakban vele beszélgetünk munkájáról, a magyarországi és határon túli művészetművelők együttműködéséről.

- Nem először járok Kárpátalján. Voltam itt a hetvenes években, majd 1989-ben, amikor egy lélekemelő szép ünnepségen emlékeztünk az 1983-ban elhunyt Illyés Gyulára. Már akkoriban jól ismertem a nemzedékemhez tartozó kárpátaljai tollforgatókat. Ismertem törekvéseiket, kapcsolódás-keresésüket az egységes magyar irodalommal. Ezért is örülök, hogy Füzesi Magda, Vári Fábián László és Nagy Zoltán Mihály tavaly mint írókollégák is tagjai lettek a Magyar Művészeti Akadémiának.

- Rádiószerkesztőként nyilván sok információt szerez Kárpátaljáról...

- A kárpátaljai szellemi, művészeti életről egyre többet tudunk odahaza. A két éve működő Katolikus Rádióban próbálunk úgy gazdálkodni a műsoridővel, hogy valóban az egész Kárpát-medence magyarságát össze tudjuk fogni, nem csak hitbéli, hanem általános kulturális kérdésekben is. Csíkszeredától Ungvárig, Kassától Lendváig minden nagyon fontos, és hála istennek elég sokfelé vannak tudósítóink, akik hírt adnak a helyi eseményekről.

- Hozott-e változást a rádiózás az Ön életében?

- Nagy munkát vállaltunk ezzel a rádióval. Azt megelőzően kizárólag folyóirat- és könyvkiadásban dolgozó szerkesztő voltam és versíró. A rádiószerkesztés egy egész másfajta szemléletet követel, sokkal pörgősebbé, gyorsabbá vált az életem. Sok tehetséges, fiatal munkatárssal dolgozom együtt. Két éve ez tölti ki az életemet, és kissé háttérbe szorította bennem a költőt. Azért a versek, esszék, könyvek is megszületnek, csak kicsit ritkásabban mint korábban.

- Húsz év alatt eddig közel húsz állami, szakmai elismerést és díjat kapott. Mit jelent ez az Ön számára?

- Valóban "megtaláltak" a díjak és mindig jó időben. Különösebben nem foglalkoztat a dolog. A József Attila-díjat magam is nagyon vártam, de különböző okok miatt csak a rendszerváltáskor kaptam meg. A Kossuth-díjat 2000-ben vehettem át, éppen amikor elhagytam ötvenedik életévemet. Ez az elismerés valóban meglepett, már csak azért is, mert viszonylag fiatalon megkaptam. Leginkább a szakmai díjaknak örülök. Az Írószövetség által a rendszerváltás táján alapított Arany János-díj a múlt évben lett az enyém. Most épp erre vagyok a legbüszkébb, hisz ez a kollégák, a legbelső szakmai körök elismerése.

- Tavaly márciusban a MMA közgyűlése 44 határon túli magyar művésznek ajánlott akadémiai tagságot. Mi történt azóta?

- Az Akadémiának korábban is voltak határon túli tagjai, sőt, alapítótagjai: például Sütő András és Dobos László. A 2004. december 5-i magyarországi népszavazást követő tagfelvétel kéznyújtás volt a határokon túl élő művészek felé, illetve annak kinyilvánítása, hogy szerintük a művészet nem állampolgárság függő. Az egyes szakterületeken fantasztikus bőség mutatkozik kiváló magyar művészekből. Az elmúlt évben az újonnan felvett rendes tagok sorra bemutatkoztak a Magyar Kultúra Alapítvány budapesti székházában. Úgy érzem, ezzel elsősorban az Akadémia gazdagodott.

- Hogy érezte magát Ungváron?

- Kimondottan tetszett a város, elsősorban talán a téli, hóeséses hangulata. Élmény volt látni Ferenczy Béni gyönyörű Petőfi-szobrát vagy éppen Dayka Gábor helyreállított szobrát az iskola előtt. A Petőfi-szoborra külön felhívta figyelmünket az egyik legidősebb akadémikusunk, Hubay Miklós drámaíró, aki maga is sokat írt Ferenczy Béniről. "A virágot el ne felejtsétek!" - figyelmeztetett bennünket indulás előtt. Hát valahogy így működik, amikor számon tartják egymást az alkotók.

Popovics Zsuzsanna