2006. február 24.
"Bölccsé teszlek és megtanítlak az útra, melyen járnod kell!" Zsoltárok 32:8.
A Zsoltárok könyvében legtöbbször az ember az, aki a maga örömében vagy éppen bánatában, kérésével vagy köszönetével jön a Hatalmas Isten elé és önti ki szívét az Úrnak. Az ember szólítja meg az Istenét. A most idézett zsoltárversben viszont azt látjuk, Isten az, aki megszólítja az embert és csodálatos ígéretet ad szolgájának: "...megtanítlak az útra, melyen járnod kell!" Fontos tudnunk, nekünk olyan Istenünk van, aki meghallgatja a mi imádságunkat és válaszol, mert élő Isten. Amint olvassuk, mintegy szavát adja az Úr Isten, hogy megtanít az Ő útján járni. Nézzük meg, valójában mi van ebben az ígéretben? Benne van, hogy magamtól nem ismerem ezt az utat. Neki kell tanítani engem és megismertetni ezzel az úttal. Ugyanis a Szentírás azt mondja: "Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki a saját útjára tértünk..." (Ézsaiás:53:6) Aztán az ember saját útjáról a Példabeszédek azt mondja: "...helyesnek látszik az ember előtt, de a vége halál!" A Szentírás tanítása alapján református hitvallásunk azt mondja: az ember veleszületetten szereti a bűnt és ragaszkodik hozzá. Sajnos ez a valós fénykép rólunk a bűneset óta! Azonban, ha őszintén figyeljük magunkat, legtöbbször tiltakozik minden porcikánk attól, hogy ezt beismerjük, meghajoljunk az isteni igazság előtt, és nyomorúságunk tudatában Őt hívjuk segítségül. Inkább magasztaljuk magunkat, védjük igazságunkat, hangsúlyozzuk, hogy az ember alapjában véve jó, csak ez a jót kell a "mélyről" felhozni és legyőzni vele azt a kis parányi rosszat, ami bennünk van. Ezt a deformált szemléletet sugározza a rádió, tévé. Ám amíg az ember be nem ismeri, hogy Istennek igaza van, hogy saját utat járva az örök halál felé tartok, addig ez az idézett ígéret nekem szól! Nézzük meg: itt a zsoltárban ezt az isteni ígéretet-bátorítást megelőzi valami! "Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak, - és Te elvetted rólam bűneimnek terhét." (1-5. versek).
Amíg ez nincs, csak siránkozni, háborogni, a sötétben tapogatózni, majd pedig megavulni fogsz. A bűn mint sötét felleg eltakarja a napot fölötted, ezért nem tud az ember világosságban, vagyis az Úr útján járni. Íme, a bűnvallás nem más, mint kijönni a napra!
Valójában csak ezek után hangzik e csodálatos ígéret az Isten szájából: "...megtanítlak az útra, melyen járnod kell." A mai ember felé is csak a beismerés-bűnvallás után hangzik ez ígéret. Tegyük fel őszintén a kérdést: Megvallottad-e már az Úrnak vétkeidet, vagy vannak dolgok, melyeket mindmáig takargatsz és marad a sötét felhő fölötted? Próbáld ki! Valld meg bűnödet Jézusnak, aki vérével fizette ki bűnünk árát a kereszten, s megtapasztalod, hogy ezután hogy fog tanítani igéjén keresztül az Ő útján járni.
Kőrözsi Sándor
