XX. századi családregény

Ifj. Pákh Sándor kettős állampolgárságot szeretne

2006. március 3., 09:00 , 268. szám

Idősebb Pákh Sándort jól ismerik a munkácsiak. A Szovjetunió szétesése után a nagy szegénységben sokszor járt Munkácson, jótékonykodott. Most is aktív, kilencvennyolc éves kora ellenére. A fia, Pákh Imre neve ugyan ismert Magyarországon, de mivel az újságírókkal elég szűkszavú és nagyon ritkán ad interjút, a közvélemény általában annyit tud róla, hogy "magyar származású amerikai üzletember, milliomos műgyűjtő és a Munkácsy-képek szerelmese". Lapunk kérésére Milován Sándor invitálta beszélgetésre ifj. Pákh Sándort, így lehetőségünk van megismertetni olvasóinkat a Pákh család regénybe vagy inkább filmbe illő történetével.

Milován Sándor:Azt hiszem, nincs értelme titkolnunk az olvasók előtt, hogy több évtizede ismerjük egymást, még abból az időből, amikor te Nagyszőlősön végezted az elektronikai technikumot, és közös barátaink, az azóta elhunyt Szelley László és Hasuly András révén jó kapcsolatban voltunk. Tudom, te nem azt vallod, amit az öcséd, a Munkácsy-képek révén közismert Pákh Imre, aki kijelentette egy nehezen kicsikart interjúban, hogy nem politizál. Te nagyon is szereted ezt a "műfajt", és most itt erre is lesz lehetőség, de talán először mesélj a Pákh családról, és akkor eljutunk odáig, hogy Pjotr Szolovkin, a cári hadsereg ezredesének, Vrangel tábornok vezérkari tisztjének unokája miért háborodott fel a magyarországi népszavazáson.

Pákh Sándor: Apai nagyapám az ugocsai Karácsfalván született, és tanulmányai után finánc volt Munkácson. Három fia volt, köztük a ma is élő 98 éves édesapám, idősebb Pákh Sándor, aki mostanában is sokszor megfordul Munkácson.

M.S.: Úgy hallottam, utcát neveztek el róla a városban.

P.S.: Igen. De visszatérve a Pákh fiúkra, nem tanultak, hanem a technika és az üzlet iránti affinitásukat kamatoztatták. Édesapám sírkőkészítő műhelyt nyitott a csehek alatt, de fuvarozással is foglalkozott. Így jutott el üzleti ügyben Prágába, ahol megismerkedett édesanyámmal, Szolovkin vezérkari ezredes lányával, Ivan Vladimirovics Talmazov cári tábornok unokájával. Abban az időben sok ezer orosz emigráns élt Csehszlovákiában.

M.S.: Hogy került ki Prágába a cári tábornok lánya, az ezredes felesége, mármint a nagymamád?

P.S.: Ha egy szóval válaszolnék, azt mondanám, özvegyen, mert férjét, a nagyapámat megölték a vörösök. Szerencsére a családi birtok nem valahol Oroszország belsejében volt, hanem a Krímen, Anapában, és így egy lélekvesztő bárkán sikerült nagymamámnak két kisgyerekkel, édesanyámmal és a nagybátyámmal Törökországba menekülni. Anyám akkor kétéves volt, a bátyja hat. Elvergődtek Prágába, ahol nagyanyám férjhez ment egy orosz emigráns mérnökhöz, és felnevelte a két gyermekét. Így találkozhatott Natália Petrovna, az édesanyám Pákh Sándorral, az édesapámmal. Szerelem, házasság, és éltek volna boldogan Munkácson, de 1944-ben bejöttek az oroszok, és ami elől nagyanyám és anyám elmenekült, mármint a vörös terror elől, utolérte a családot. Apám megjárta a lágert, mint minden magyar, szerencséjére a testvéreivel mind a hárman egy lágerbe kerültek, és ott is segítségükre volt a technikai készségük, teherautó-javító műhelyben dolgoztak. Apám hazajövetele után éltük a munkácsi magyarok életét, megszület

ett az öcsém, így már hárman voltunk gyerekek nővéremmel és velem. Természetesen állandó KGB-megfigyelés alatt álltunk, bár különösebben ez nem izgatott minket. Dolgoztunk: sírkőkészítés, autójavítás, egyszóval viszonylagos jómódban éltünk. Édesanyám könyvelő volt egy cégnél. Gépészmérnöki diplomám a vitrinben állt, egyetlen napot sem mérnökösködtem.

M.S.: Hogyan kerülhetett ki a 70-es években egy ilyen nagyon is gyanús család Amerikába?

P.S.: Apám nagyon sajnálta, hogy annak idején nem tanulhatott, így aztán nekünk kötelező volt a diploma megszerzése. Így került Imre öcsém Leningrádba tanulni. Ott ismerkedett meg egy amerikai lánnyal. Az ismerkedésből szerelem lett, majd újra találkozás Magyarországon, ahol összeházasodtak. Nagy bonyodalom lett belőle, amikor a magyar hivatalnokok észbe kaptak, hogy összeadtak egy amerikai és egy szovjet állampolgárt, azonnal kiutasították mind a kettőt az országból, az egyiket a Szovjetunióba, a másikat Amerikába.

M.S.: Mi történt ezután?

P.S.: Elindult egy hosszú, idegtépő harc, amit az Imre amerikai felesége és apósa folytatott. Nemzetközi szintre terelték az ügyet, és nagyon hosszú huzavona után az öcsém kiutazhatott Amerikába. Ennek nagyon örültünk, viszont ránk nehéz idők következtek. A KGB egyre arrogánsabban viselkedett velünk szemben, engem megpróbáltak beszervezni, és ahol lehetett, keresztbe tettek.

M.S.: Hogyan alakult öcséd sorsa?

P.S.: Sikeres vállalkozó lett Amerikában, és sürgette, hogy mi is utazzunk utána. De minket nem ez motivált arra, hogy beadjuk a sok huzavonával járó kiutazási kérelmet. Mi szerettük, és ma is szeretjük Munkácsot.

M.S.: Tudom, de úgy emlékszem, édesapád lépten-nyomon szidta a kommunistákat...

P.S.: Még csak nem is ez, hanem az, hogy egyre nehezebb lett folytatni a megszokott munkánkat. Így aztán hosszú és idegtépő várakozás után sikerült kiutaznunk nekünk is, mármint édesapámnak, édesanyámnak, nekem, feleségemnek és fiamnak. A nővérem már előzőleg Budapestre költözött, ő zenetanár.

M.S.: Hogyan alakult az életed Amerikában?

P.S.: Amerikai mércével mérve szerényen, de jól. Taxiztam, kisvállalatot alapítottam, nem vagyok milliomos, mint az öcsém, de nincsenek anyagi gondjaim. Az év nagy részét itt töltöm Munkácson, de sokszor megfordulok Magyarországon és Amerikában is.

M.S.: Hát akkor beszéljünk a más jellegű gondokról. Miért háborodtál fel a magyarországi december 5-i népszavazáson?

P.S.: Felháborító, sértő és megalázó, hogy egyesek, akik a véletlen folytán a Trianon után még megmaradt Magyarországon találták magukat, másokat ki akarnak rekeszteni onnan. Felháborodásomat még fokozta, hogy nászasszonyom, Wittenberger Mária, aki szintén Munkácsról vándorolt ki Magyarországra, nemcsak hogy a kettős állampolgárság ellen szavazott, de másokat is agitált arra, hogy nemmel szavazzanak. Az ilyen egyéneket csak nem megszerezhető vízummal engedném látogatóba Kárpátaljára.

M.S.: Gondolom, neked nem kerülne sok erőfeszítésedbe, hogy megkapd a magyar állampolgárságot az amerikai mellé...

P.S.: Ez elvi kérdés, és nem rólam van szó. Én meg fogom kapni a magyar állampolgárságot, sőt veszek egy házat is Magyarországon, hogy szavazhassak.

M.S.: Az egyik újságnak öcséd, Imre elmondja, hogy nem politizál, és hogy Torgyán József a barátja. Ti tartjátok a kapcsolatot?

P.S.: Természetesen, már amennyire egy milliomosnak ezer ügye mellett ideje van a rokoni kapcsolatok ápolására. Különben Torgyán Józseffel én is jó kapcsolatban vagyok.

M.S.: Mit szólsz ahhoz, hogy Imre öcséd ilyen nagy pénzeket költ Munkácsy-képekre?

P.S.: Örülök neki, és tegye továbbra is azt, amit tesz, gyűjtse a Munkácsy-képeket a Munkácsy Alapítvány keretein belül, és ha közben azt hiszi, hogy nem politizál, ez egy bocsánatos tévedés.

Pákh Imre, az öcs, aki a debreceni Munkácsy-képek kapcsán vált ismertté Magyarországon. A debreceni Munkácsy-képek Amerikából című kiállítást, melyet a Pákh Imre-gyűjteményből válogattak össze, több mint százezren tekintettek meg. A Golgota című kép a Pákh Imrével kötött szerződés alapján 2016-ig Debrecenben marad, és így sokáig együtt látható még a Munkácsy-trilógia:a Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce homo. Ezeket a képeket még Munkácsy Mihály sem láthatta együtt, különböző időben festette, és a megrendelők elvitték. Ha sikerül a terv, a huszonnégy Amerikából áthozott Munkácsy-képből álló tárlat anyagát Pákh Imre szülővárosában, Munkácson is kiállítják.