A szerb parlament elfogadta a rehabilitációs törvényt
A szerbiai parlament elfogadta a politikai kivégzettek és üldözöttek rehabilitációjáról szóló törvényt, ennek révén megszabadulhatnak a háborús bűnösség bélyegétől a délvidéki Csurog, Zsablya és Mozsor magyar lakói, akiket 1944-45-ben ártatlanul kivégeztek, illetve vagyonelkobzással sújtva örökre elüldöztek otthonukból.
A törvény rehabilitálja azokat a személyeket, akiket bírósági döntéssel vagy e nélkül, politikai vagy ideológiai indíttatásból kivégeztek, megfosztottak szabadságától vagy más jogaitól 1941. április 6., a náci megszállás után. A jogszabály értelmében külön törvény rendezi majd az anyagi jóvátételt, és külön a nem anyagi jellegű kárpótlást, továbbá a vagyon-visszaszármaztatást (e jogszabályokat a tervek szerint az idei év második felében fogadja el a képviselőház).
A vajdasági magyarság szempontjából rendkívül fontos jogszabályról van szó. A Délvidéken 1942 január-februárjában a horthysta honvédségi és csendőralakulatok partizánvadász razziáiban közel háromezer polgári lakos - jobbára szerb és zsidó - vesztette életét. Két és fél évre rá, az 1944. október 17-től 1945. február 1-jéig tartó titói katonai közigazgatás idején következett a megtorlás, amelyben becslések szerint 20-40 ezer délvidéki magyar vesztette életét. A Temerin melletti Csurog (Curug), Zsablya (Zabalj) és Mozsor (Mosorin) megmaradt teljes magyar lakosságát - azokat, akik túlélték a vérengzést - kollektív háborús bűnösnek nyilvánították, kilakoltatták, és gyalogmenetben koncentrációs táborba hajtották. A gyűjtőtáborban 6500-an életüket vesztették, közöttük több száz gyerek. (MTI)