2006. szeptember 8.

2006. szeptember 8., 10:00 , 295. szám

"Összegyűjtöm nyájam maradékát minden országból, ahová szétszórtam őket, és visszaterelem legelőjükre, ahol szaporodni és sokasodni fognak." Jeremiás Könyve, 23. rész 3. vers

Jeremiás szavai különösen is vészterhes időkből származnak. Júdea országa területének egy részét elvesztette a babiloniakkal történő szembeszállás miatt. Katonai, politikai és vallási vezetőinek egy csoportját lemészárolták. A jogos trónörökös valahol Babilonban raboskodott. Az ország gazdasága megbénult. Betegségek, éhség és lázongások jellemezték az egész térséget. A huszonharmadik rész tanúsága szerint Jeremiás az egyre kiteljesedő katasztrófa okát az ország vezetőinek felelőtlen és Isten akaratával ellentétes magatartásában látta. A próféta olyan összefüggést láttatott, amit senki nem akart elfogadni: a bűn romláshoz vezet; a vétek pusztulást okoz. Ez az egyszerű, konkrétumaiban mégis fájdalmas összefüggés képezi a próféta üzenetének jelentős részét.

De még ilyen helyzetben is helye van a reménységről való tanúságtételnek. Az ígéret a még ki nem teljesedett katasztrófa túlélőinek szól: Isten maga gyűjti össze szétszórt és meggyalázott népét. Isten Isten marad omlások és ingások között is. Nem szűnik meg népét meglátogatni, összegyűjteni, meggyógyítani, táplálni és vezetni. Számíthatunk arra, hogy találkozunk Istenünkkel az élet mélységeiben. Számos magyar költő köti istenélményét egy-egy kilátástalan ponthoz. Ady Endre az elhagyatottsághoz, Reményik Sándor a csalódáshoz, Babits Mihály a betegségéhez. Isten a mi pásztorunk, aki meglátogat minket fehér kórtermekben, kenyérgondok között, fekete koporsók mellett, megosztottságban. Ő vizet ad, sebeket gyógyít, visszavezet társainkhoz. Mert ő a mi pásztorunk. Ámen.

Barta Zsolt