Igazolványkép-csere büntetéssel
Hivatali útvesztők
Beregszászi ismerősöm évekig halogatta, hogy új arcképpel lássa el személyi igazolványát. Mikor idén júliusban felkereste az illetékes hivatalt, kiderült: hanyagságáért pénzbüntetést kell fizetnie: húsz hrivnyát, plusz tízet a ragasztásért. Az összeget nem a pénztárba, hanem a hivatali ügyintézőnél kellett "befizetni", amiről nyugtát nem kapott.
Az illető fényképét augusztus végére beragasztották okmányába. Mikor szóvá tette, hogy a júliusi befizetésről nyugtát kér, a kisasszony a személynyilvántartó szolgálat helyettes vezetőjéhez irányította a reklamáló ügyfelet. A hivatalvezető csak ekkor rögzítette jegyzőkönyvben a szabálysértést (a fényképberagasztás elmulasztását), így utólag kötelezte a feledékeny állampolgárt az adminisztratív büntetés megfizetésére. Ezzel az ügy részéről le lett volna zárva, ha hősünk nem kéri kitartóan tőle is a pénzbefizetést igazoló nyugtát (ęâłňŕíöł˙). Nehezen, de előkerült a pénztári igazolás, csakhogy aznapi (!) dátummal, és nem 30, hanem 20 hrivnyáról. A nyugtát sem adták az ügyfélnek, mondván: azt nem lehet. A hivatal helyettes vezetője "elmagyarázta": azért nem, mivel csatolnia kell a jegyzőkönyvhöz. Kérdés: ennek híján az ügyfél mivel tudja bizonyítani, hogy a büntetés összegét megfizette? Azt megengedték, hogy az ügyfél költségén fénymásolat készüljön a nyugtáról, mely 20 hr (ŕäěłí řňđŕô) és 86 kopijka (ďîńëóăč áŕíęó) megfizetését igazolta 2006. augusztus 26-i dátummal. Arra nem jött magyarázat, hogy ha a befizetés júliusban történt, a nyugtát miért augusztusban állították ki, illetve arra sem, hogy a fénykép beragasztásáért kirótt 10 hrivnyás illetékről miért nem kapott bizonylatot az ügyfél.
Az eseten felbuzdulva, megkérdeztünk három másik járási hivatalt: náluk mennyibe kerül a fényképragasztás? Az ungvári járási személynyilvántartó illetékese közölte: az illeték 9 hrivnya, a határidő-túllépés miatt kirótt büntetés l8-tól 51 hrivnyáig terjedhet (ami a hivatalosan jegyzett 1-3 havi adómentes minimális jövedelem összege). A büntetés összegét helyben állapítják meg. A nagyszőlősi és a munkácsi hivatalokban azt a választ kaptuk, hogy a sima beragasztás 7 hrivnyába kerül, túllépett határidő esetén plusz 17 hr büntetést kell fizetni.
Okulva a fentieken, mindenki időben tegyen eleget állampolgári kötelességének: 25., illetve 45. életéve betöltése után azonnal kérje új fényképe beragasztását személyi igazolványába. A hivatalban pedig minden esetben kérjen pénztári nyugtát a befizetésről. Amennyiben valakire pénzbüntetést rónak ki szabálysértés címén, a hivatalos jegyzőkönyvről is kérjenek másolatot.
-nagy-