Nyolcan kaptak Bartók Béla Emlékdíjat

2006. szeptember 15., 10:00 , 296. szám
Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke átveszi a díjat

A Magyar Művészetért Kuratórium és a Herendi Porcelánmanufaktúra közös elismeréseként nyolc kárpátaljai művész, illetve értékteremtő magyar intézmény kapott Bartók Béla Emlékdíjat. A herendi porcelánból készült Bartók-szobor mellett a Magyar Művészetért égisze alatt megjelent legutóbbi két díszalbumot is megkapták a díjazottak: A csillagokban Bubik István és a Summa című albumkötetet.

"Őszinte tisztelettel tartozunk mindenkinek, aki tett, tesz a Bartók neve által is jelzett magyar művészeti színvonalért, főként a zene és a népművészet, valamint alkotó kultúránk világszínvonaláért" – fogalmazott a Tiszaújlakon sorra kerülő átadási ceremónián Dr. Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke.

Bartók Béla Emlékdíjat kapott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mint a kárpátaljai magyar szellemi élet egyik központja. Ugyancsak díjazott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, mely magyarságszervezet, Gubcsi Lajos szavai szerint "töretlenül és bátran fejezi ki, hogy nem hagyja háttérbe szorítani, szétszakítani ezt a maroknyi, de identitásában nagyon is állhatatos kárpátaljai magyar népet".

A Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából létrehozott díjat a kárpátaljai alkotóművészek közül Vári Fábián László költő, a Técsői Banda, az Ivaskovics József vezette Credo verséneklő együttes, ifj. Kiss Ferenc népzenei előadóművész, zenekarvezető és népzenekutató, valamint a posztumusz díjazott Marton István nevében özv. Marton Istvánné vehette át. A Tiszaújlakról elszármazott Edvin Marton hegedűvirtuóz nevében szülei vették át a rangos kulturális kitüntetést.

-nagy-