Befejeződött a belső felújítás

Templomszentelés Kisgejőcön

2006. december 22., 09:00 , 310. szám

Istentiszteleten adtak hálát a kisgejőci reformátusok megújult templomukért az elmúlt vasárnap. A szentelési ünnepségre a legtöbb ungi gyülekezetből érkeztek vendégek, akiket Nagy István helyi lelkipásztor köszöntött.

A zsúfolásig megtelt templomban a 152. dicséret, valamint a 65. és 90. zsoltár eléneklése után lekciót Balogh János ungi esperes olvasott, majd így imádkozott: "Most kérünk Téged, egy örök igaz Istenünk, áldd és szenteld meg ezt a templomot. Áldd meg ezt a gyülekezetet, és őrizd meg templomos népét..."

Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke igehirdetésében rámutatott: "Egy felújított templom mindig bizonysága annak, hogy a lelkipásztor előre akarja vinni a gyülekezetet, a presbitérium pedig segít neki ebben. A keresztény ember mint a Szentlélek temploma, Isten dicsőségét kell, hogy magán hordozza." A püspök úr felszentelő imádságát és áldását követően Nagy István lelkipásztor a gyülekezet és a templom rövid történetét ismertette. Elmondta, hogy Kisgejőc létezésének első nyomaival a XIV. század közepén találkozunk, a Sztáray-kódex egyik oklevelében. Nevét első birtokosától, Gejőchy Ramachay királyi embertől kapta. A XIV. században az akkor még virágzó császlóci egyház filiája, 1648-ra már anyaegyházközség, Kisrát és Nagygejőc reformátusai mintegy hatvan éven keresztül ide jártak igét hallgatni. A gyülekezet ekkor építette fel első fatemplomát, amely kétszer is leégett. De a templom helyén egy alkalommal sem változtattak. A mostani templom 1838-1844-között épült, harangjait Egry Ferenc helybéli harangöntő mester készítette. Legutoljára a gyülekezet 1987-ben újította fel templomát.

Ez év júliusában fogott hozzá a gyülekezet a templombelső felújításához a csapi Kovács György és munkatársai segítségével. Köszönet illeti a támogatókat, többek között a Budapest Pasaréti Református Egyházközséget, a Debreceni Református Egyházmegye Esperesi Hivatalát, a hollandiai Deventer gyülekezetét, továbbá Bogáti Miklós asztalosmestert, aki helyreállította a megromlott faszerkezeteket, illetve Gerbel Ilonát és családját, aki a templom díszéül szolgáló hímzett terítőket adományozta.

A vendég lelkészek is köszöntötték az ünneplő kisgejőci gyülekezetet, majd az Ivaskovics József által vezetett Gyöngykaláris énekkar fiatal tagjai szolgáltak. Köszöntötte a gyülekezetet Bilakovics Sándor tanácselnök is, majd nemzeti imádságunk és a 188. dicséret eléneklése után szeretetvendégséggel ért véget az ünnepi istentisztelet.

-dózsa-