Jóslás a Disznó és az alkotmányreform jegyében

2007. január 12., 09:00 , 313. szám

A tavalyi politikai tűzijáték után az idei év eleji "szabadhét" úgy hatott, mint egy rövidke reklámszünet, amely után ott folytatódhat a "játék", ahol szilveszter előtt abbamaradt. A sajtóban megjelent elemzések alapján annak jártunk utána, mire számíthatunk 2007-ben, mely politikai-gazdasági kérdések határozhatják meg az ország közéletét.

Lesz-e előrehozott parlamenti választás? A tavalyi év utolsó heteiben ismét sokakat foglalkoztatott a kérdés, számíthatunk-e a Legfelső Tanács feloszlatására és ennek következtében egy újabb parlamenti választásra. Ezt a várakozást fűtötték Viktor Juscsenko államfő és számos vezető politikus megnyilatkozásai is. Az elemzők szerint egy esetleges választás hozzájárulhatna a politikai erőviszonyok végérvényes tisztázásához és segítene felszámolni számos konfliktusforrást, mindenekelőtt a hatalmi jogosítványok megosztása körül az államfő és a kormány között. Ugyanakkor szinte teljes az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy az érdekelt felek részéről túlságosan sok érv szól a jelenlegi status quo megváltoztatása, az előrehozott választások ellen, miközben még mindig több mint elégséges mechanizmus áll rendelkezésükre a konfliktusok tárgyalásos rendezésére.

Mi lesz az alkotmányreformmal? Annyi már most szinte bizonyos, hogy Ukrajnában 2007 a Disznó mellett az alkotmányreform jegyében telik majd. Meglehet, számottevő előrelépést talán idén sem sikerül elérni ezen a téren, de garantáltan sok szó esik majd a reform tökéletesítéséről vagy revíziójáról, hiszen az alkotmány tavalyelőtti módosítása következtében kialakult új államhatalmi rendszer enyhén szólva is tökéletlen, mindenképpen korrekcióra szorul. Csak hát a különböző politikai csoportosulások mást és mást értenek korrekción. Van, aki az alkotmányreform teljes felülvizsgálatát (értsd: esetleg teljes eltörlését is) sürgeti, s van, aki a reform továbbvitelét szorgalmazza. Miután józan megfontolás szerint a reform teljes eltörlése jelen helyzet szerint kevéssé valószínű, az idei év folyamán várhatóan a tökéletesítésére, csiszolására tett kínkeserves, minden bizonnyal nem túl elegáns, s nem túl szellemes kísérletek tanúi lehetünk.

Lesz-e referendum? Aligha kerülhetjük el, hogy 2007-ben tovább kérődzünk az ukrán politika olyan örökzöld témáin, mint Ukrajna belépése az észak-atlanti katonai szövetségbe, a NATO-ba, csatlakozása a Szovjetunió romjain létrehozott Egységes Gazdasági Térséghez (JEP), illetve a második államnyelv státuszának megadása az orosz nyelvnek. Egyes szociológusok felmérései szerint éppen ezekben a kérdésekben szeretne referendumot tartani az ukrán állampolgárok értelemszerűen 41.7, 30.2, illetve 33.2 százaléka. Az előrejelzések értelmében várható, hogy a kormánykoalíció pártjai mindenképpen igyekeznek majd napirenden tartani mindhárom témát, különösen akkor, ha problémák merülnek fel gazdasági téren, s nem sikerül maradéktalanul beváltani a megígért jóléti intézkedéseket. A népszavazás megrendezésének esélye azonban ezzel együtt is igen csekély.

Drágul-e az importgáz? Az éles szemű újságírók már korábban észrevették, hogy az orosz Gazprom páros években Fehéroroszországra igyekszik nyomást gyakorolni, a páratlanokban pedig Ukrajnára. Úgyhogy 2007-ben várhatóan sem a népeink közötti állítólagos testvéri kapcsolat, sem az országaink közötti jó viszony nem akadályozhatja meg, hogy dráguljon a gáz - szól az előrejelzés. A tréfát félretéve, s csupán az objektív tényezőket figyelembe véve sem remélheti azonban Ukrajna, hogy 2008 elején ezer köbméterenként 200-230 dollárnál lényegesen alacsonyabb áron kapja a gázt a RoszUkrEnergo közvetítésével Oroszországtól. Ráadásul egyesek úgy vélik, ez még nem a legrosszabb, ami történhet velünk. Előfordulhat ugyanis, mondják, hogy végül talán valamivel olcsóbban is hozzájuthatunk a gázhoz, de csak a gázszállító rendszerünk átadása révén, azaz csak időlegesen sikerülne elhárítani az óhatatlan áremelkedést. Ellenzéki források azt sem zárják ki, hogy sikerülhet némi árkedvezményt elérni az orosz Fekete-tengeri flotta zavartalan szevasztopoli állomásozásának garantálása, illetve az orosz nyelv státuszának emelése fejében is.

Belép-e Ukrajna a WTO-ba? Nagy valószínűséggel jósolható meg, hogy gazdasági téren Ukrajna számára a Világkereskedelmi Szervezetbe történő belépés lehet 2007 legpozitívabb fejleménye. Igaz, továbbra is nyitott a csatlakozás pontos dátumának kérdése, miközben ugyanis az államfő titkárságán már februárban lehetségesnek tartják a tagság elnyerését, a gazdasági minisztériumban 2007 nyarának közepét tekintik a legkorábbi valószínű időpontnak. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy bizonyos politikai megfontolások miatt ennél is tovább halasztják Kijevben a csatlakozást, s Ukrajna esetleg Oroszországgal egy időben válik a WTO tagjává - hangzik az előrejelzés. (Kárpátalja/podrobnosti.ua/korrespondent.net)