Ülésezett a KMKSZ BKSZ Választmánya

2007. január 12., 09:00 , 313. szám

Január 3-án került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) választmányi ülésére, amelyen részt vett Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, megyei tanácsi képviselő, Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, valamint a KMKSZ járási alapszervezeteinek elnökei.

A jelenlévőket Bakancsos László, a KMKSZ BKSZ elnöke, a járási tanács KMKSZ-frakciójának vezetője köszöntötte, megtartva soros beszámolóját. Visszatekintve a 2006-os év második félévére, elmondta: bár sajnos nem mindent sikerült az elképzeléseknek megfelelően véghezvinni, de azért a járási szervezet így is szép sikerekkel dicsekedhet. Augusztus 20-án Asztélyban a Nagy Anikó vezette községi tanács és KMKSZ-alapszervezet rendezésében megtartott nagyszabású falunap keretében felavatták Szent István királyunk id. Elek István és ifj. Elek István fafaragók készítette szobrát. Ugyanezen a napon emlékeztek meg államalapítónkról Benében is, ahol megkoszorúzták a helyi középiskola falán lévő emléktáblát. Sikeresen lezajlottak a honfoglalás méltatására rendezett megemlékezések Csetfalván és Tiszacsomán, valamint a járás minden településén megemlékeztek az 1944 őszén malenykij robotra elhurcolt magyar férfiakról. A KMKSZ megyei szervezete által megrendezett Kárpátaljai Magyar Betlehemesek találkozóján jól szerepeltek a beregszászi járás falvai, így a szakértő zsűri döntésének értelmében nagymuzsalyi, macsolai és mezővári fiatalok képviselték Kárpátalját a Debrecenben megrendezésre került XVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón, melyen a Kárpát-medencéből összesen 32 csoport vett részt.

Kovács Miklós elnök beszédében a legutóbbi bel- és külpolitikai helyzetről értekezett, részletesen kitérve Kárpátaljára és a Beregszászi járásra. Mint elmondta, a közelmúltban lezajlott megyei tanácsi politikai csatározásokban a KMKSZ igyekezett odahatni, hogy ne boruljon fel a már kialakult erőegyensúly. Szó volt a Beregszászi járásban és Beregszászban az utóbbi időben kialakult költségvetési problémákról, majd az anyaország kapcsán a közelmúltban határon túli magyar vezetők Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel történt találkozójáról. A továbbiakban az alapszervezeti elnököknek lehetőségük nyílt a felvetődött kérdések megbeszélésére, ahol többek között szerepelt a magyar igazolvány, a kishatárforgalom, a schengeni vízum, valamint a megyei tanácsban létrejövő esetleges magyar frakció kérdése. Vidnyánszky József nagymuzsalyi alapszervezeti elnök a település melletti aranybányáról tett fel kérdéseket. Mint elhangzott, a legújabb hírek szerint a bánya felszámolás alatt van, a már jó ideje tapasztalható anyagi nehézségek és a veszteséges érckinyerés miatt.

A továbbiakban ismertetésre és megszavazásra került az alapszervezeti közgyűlések időpontja, melyek január 20-án veszik kezdetüket. A jelenlévők egyhangúlag elfogadták a 2007-es rendezvények tervezetét, köztük azt, hogy ismét megrendezik a hagyományos farsangi bált, melyre februárban kerül sor.

-halász-