Új református püspöke van Kárpátaljának

2007. január 26., 09:00 , 315. szám

A beregszászi református templomban beiktatták és felszentelték a Kárpátaljai Református Egyházkerület új vezetőit és zsinatát. A gyülekezetek presbitériumai a korábbi lelkészi főjegyzőt, Zán Fábián Sándort választották püspökké, a korábbi világi főjegyzőt, Nagy Bélát pedig főgondnokká. A választások eredményeként Héder János ungvári lelkész lett az egyházkerület lelkészi, id. Halász Dezső haranglábi gondnok pedig a világi főjegyzője. Az említett vezetőkkel együtt iktatták be a Kárpátaljai Református Egyház új zsinatát is. A magyar református egyházkerületek küldöttségei mellett számos ukrajnai és külföldi vendég is jelen volt az ünnepségen.

A beiktatási istentiszteleten Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke szolgált, aki a 89. zsoltár után Lukács evangéliumából olvasott fel lekciót, majd ünnepi prédikációval folytatta.

Kacsó Géza, az egyházkerületi választási bizottság elnöke ekkor kihirdette a tisztújító választások eredményét, majd felsorolta név szerint is a 19 zsinati tagot: Szántó János, Cseresznye Albert, Zsukovszky Miklós, ifj. Halász Dezső, Sipos Géza, dr. Oroszi Pál, dr. Vackó László, Balogh Attila, Bátori József, Nagy István, Kolozsy András, Katkó László, Balogh Sándor, Seres János, Petrosinec Volodimir, Peleskei Béla, Homoki Gábor, Oroszi József, Deák István.

Bölcskei Gusztáv püspök úr bemutatta a püspökké választott Zán Fábián Sándort, aki: "1973. július 11-én született, a Nagyszőlősi járás Ruszka Dolina községében, Zán Sándor és Váradi Julianna harmadik gyermekeként. 1990-ben felvételt nyert a Debreceni Teológiai Akadémia lelkipásztor szakára. Lelkipásztorrá szentelése 1996 szeptemberében történt, ugyanezen év októberétől szolgált lelkipásztorként a mezővári és a borzsovai gyülekezetekben. 1999 októberétől Borzsován felügyelőlelkészként, Haláboron pedig lelkipásztorként folytatta szolgálatát. 1998 májusában kötött házasságot Fábián Judittal, házasságukat Isten négy gyermekkel áldotta meg (...). 2000-től a lelkipásztori szolgálataival párhuzamosan a Beregi Egyházmegye Építészeti Bizottságának elnöki teendőit is ellátta. 2002-ben pedig a Kárpátaljai Református Egyházkerület lelkészi főjegyzőjévé, majd 2006-ban püspökké választották. Püspöki szolgálata mellett továbbra is marad a Mezővári Református Gyülekezet vezető lelkipásztora."

A bemutatás után a megválasztott püspök Isten és a gyülekezet színe előtt elkötelezte magát a szent szolgálatra. Ezt követően a református egyház ősi gyakorlata szerint a vendégpüspökök és esperesek kezüket a fejére téve megáldották az új püspököt.

A felszentelt püspök székfoglaló beszédét Pál apostol efézusiakhoz írt levele negyedik részének 11.-től 16. verséig terjedő igeszakasza felolvasásával kezdte, hangsúlyozta az igazság, a hit és a szeretet mindennél fontosabb voltát.

Ezt követően a püspöktársak és képviselőik köszöntötték az immár felszentelt kárpátaljai püspököt: dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, dr. Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Csűri István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület főjegyzője. Köszöntötte az új püspököt Majnek Antal, a Kárpátaljai Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Milan Sasik, a Kárpátaljai Görög Katolikus Egyházmegye püspöke. Bátki Miklós esperes a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének, Márkus Mihálynak a jókívánságait tolmácsolta. Tamás Bertalan, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának külügyi vezetője a Református Világszövetség nevében köszöntötte az egyházkerület beiktatott vezetőit és felolvasta a világszövetség elnökének, dr. Clifton Kirkpatricknak és főtitkárának, dr. Setri Nyominak a levelét. Végül az Amerikai Református Egyház képviselőjének, Duncan Hansonnak köszöntő sorait olvasta fel. Szili Katalinnak, a Magyar Országgyűlés elnökének nevében Kishegyi Viktória főtanácsadó gratulált.

Végezetül Zán Fábián Sándor püspök úr megköszönt minden igeverset, áldást és jókívánságot. A gyülekezet fennhangon elmondta az Úrtól tanult imádságot, majd elénekelte nemzeti himnuszunkat.

Badó Zsolt