Megalakult a gazdasági albizottság

Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma

2007. április 13., 10:00 , 326. szám

Kedden tartotta első ülését Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) gazdasági albizottsága. A kárpátaljai magyarság képviseletében az ülésen részt vett dr. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese, valamint Dupka György, az UMDSZ alelnöke.

Szili Katalin az ülésen arról beszélt, hogy ha létrejön egy olyan, határokon átnyúló regionális együttműködés, amely valóban javítja a külhoni magyarok életszínvonalát és segíti gyarapodásukat, akkor sokkal könnyebb lesz túljutni a ma még feszültséget okozó érzelmi kérdéseken. A magyar Országgyűlés elnöke az albizottság ülését követően újságíróknak azt mondta, a testületi ülés nem sajtónyilvános részén Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos beszámolt arról: kétszázmilliárd forint uniós támogatás áll rendelkezésre a határon átnyúló regionális fejlesztések megvalósítására, amelyekre szeptembertől lehet pályázni.

Brenzovics László hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben az eddigieknél nagyobb figyelmet kell szentelni az európai uniós együttműködésből egyelőre kimaradó Kárpátaljának és a Vajdaságnak. A KMKSZ alelnöke ismételten felhívta a figyelmet a Magyarországnak a schengeni határőrizeti rendszerhez való csatlakozásából adódó problémákra. Mint rámutatott, a jövőbeni zavartalan kapcsolattartás biztosítása azért is fontos, mivel e nélkül nem képzelhető el másfajta kapcsolattartás, így a gazdaság terén sem.

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma tavaly szeptemberben döntött arról, hogy négy albizottságot hoznak létre. A külügyi és Európa-ügyi, valamint a kulturális albizottság már korábban megalakult, a gazdasági mellett pedig szerdán, lapzártánkkal egy időben kezdi meg munkáját a jogi testület. A KMKF a Kárpát-medencei országok képviselői és az Európai Parlamentben mandátummal rendelkező magyarok egyeztetésének ad keretet. (hk/MTI)