2007. május 11.

"Mester, ki vétkezett, ez, vagy a szülei, hogy vakon született?" (Jn 9, 2b)

"Ki vétkezett?" - akarják tudni a tanítványok. A kérdés költőinek tűnik, hiszen csak egy válasz létezik rá: a magzat nem vétkezhetett. A felvetés tulajdonképpen az, mi a szülők vétke, aminek egyenes és legfőképpen jogos következményeként gyermekük vakon született. Milyen egyszerű és milyen logikusnak tűnő ez a gondolkodásmód, mennyire beleillik az életünkbe, hiszen legtöbbször mi is így szemléljük az élet dolgait. Biztosan hallottuk már (s talán még mondtuk is!): Megver az Isten, ha ezt, vagy azt megteszed, vagy elmulasztod megtenni.

Egyik faluban esett meg, hogy áldásra hoztak volna hozzám egy gyermeket. A gyermek, mint akit nyúznak, üvöltött és rúgkapálódzott egyre inkább, ahogy közeledett hozzám. Nem vagyok egy Ukrajna szépe, de ez a reakció még engem is meglepett. Utánakérdezve a dolognak, kiderült, hogy többször azzal riogatták a gyermeket: "Ha csúnyán beszélsz, a pap bácsi kivágja a nyelvedet!" Szegényke azt vélte, hogy most jött el a pillanat a beavatkozásra és teljes kis erejével küzdött - az áldás ellen. Nem így viselkedünk-e, amikor legfontosabb feladatunknak gondoljuk (környezetünk, reklámok is ezt szuggerálják!), hogy minden kellemetlenséget kiiktassunk, elkerüljünk?

Jézus válasza: "Sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem inkább Isten művének kell megnyilvánulnia rajta." Egy vakon született ember általunk nyomorúságosnak ítélt, minden eszközzel elkerülendő állapotán keresztül mutatkozik meg Isten műve. Gondoltál-e már arra, hogy a TE életed nehézségein, általad rossznak ítélt dolgain - betegség, szegénység, munkanélküliség, öregség, emberi gyengeség és amit még érzel - keresztül is Isten művének kell megnyilvánulnia? Én Jézus Krisztussal együtt azt gondolom: IGEN. Gondold velünk TE is!

Orosz István