Indulatok az újbátyúi családorvosi rendelő körül

2007. május 18., 10:00 , 331. szám

Vita alakult ki Újbátyúban (Szvoboda) a helyi családorvosi rendelőintézet dolgozói és az öt települést egyesítő községi tanács között. A konfliktust egyelőre a járási közigazgatási és egészségügyi hatóságoknak sem sikerült végérvényesen feloldaniuk.

Mint lapunk érdeklődésére dr. Homonnai Katalin helyi családorvos elmondta, a konfliktus immár egy éve húzódik, miután szerinte az új polgármester, Vaszil Ruscsak még választási programjában megígérte, hogy visszaadja az óvodának a rendelőintézet által jelenleg elfoglalt helyiségeket. "A rendelőintézet, amely korábban egy rendkívül leromlott épületben működött, 2001-ben költözhetett az óvoda emeleti helyiségeibe - emlékeztet a doktornő. - Az árvíz után az épület jelentős rekonstrukción esett át, hogy alkalmassá váljon az egészségügyi feladatok ellátására, amihez számottevő forrásokkal járult hozzá a megyei állami közigazgatási hivatal és egyházi forrásokat is sikerült bevonni a kivitelezésbe. A jelenlegi állapotok ugyan továbbra is távoliak az ideálistól, ám legalább a munkavégzés alapjai biztosítottak. Ezek után méltánytalannak tartjuk, hogy elvegyék tőlünk a szóban forgó helyiségeket" - mondta.

Vaszil Ruscsak, a polgármester tagadta, hogy szándékában állna kiköltöztetni az intézményt jelenlegi helyiségeiből. Mint a Kárpátaljának elmondta, a képviselői testülettel karöltve csupán arra törekednek, hogy javítsák az egészségügyi ellátás színvonalát a tanács fennhatósága alá tartozó öt településen - Újbátyú, Danyilovka, Badó, Nagybakos, Újbakos -, tökéletesítsék az orvosok ügyeleti rendjét.

Homonnai Katalin elmondása szerint e célból a tanács kezdetben a danyilovkai felcseri központba telepítette volna át az egész rendelőt, majd miután nyilvánvalóvá vált, hogy az elképzelés kivitelezhetetlen, most ahhoz ragaszkodik, hogy az orvosok a danyilovkai és bakosi felcseri központokban rendeljenek, miáltal az újbátyúi épületrész gyakorlatilag kihasználatlan maradna. Mint kifejtette, véleménye szerint mindezzel távolról sem a szolgáltatások javítása a cél; a polgármester azzal is nyomást igyekszik gyakorolni rájuk, hogy gyakorlatilag nem finanszírozza a működésüket. "Nem kapunk kellő támogatást sem a kedvezményes kategóriákba tartozó polgárok ingyenes gyógyszerellátására és kezelésére, sem a sürgősségi ellátáshoz szükséges gyógyszerek és eszközök beszerzésére. Így azután nemhogy fejleszteni nem tudjuk az egészségügyi ellátást, de hovatovább hátrányos helyzetbe kerülünk" - mondja Homonnai doktornő.

Az egészségügyi alkalmazottak szerint a lakosság ellenezné a központi rendelőintézet áthelyezését. Ennek alátámasztására folyamatos aláírásgyűjtés folyik a faluban. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott aláírási íveken mintegy másfél száz helyi lakos követeli magától az államfőtől, hogy akadályozza meg az újbátyúi rendelő bezárását.

A polgármester úgy véli, a konfliktus nem az ingatlan hasznosítása okán robbant ki, hanem azért, mert frissen megválasztott vezetőként rendet akart teremteni az intézményben. Szavai szerint nem követelt mást, mint a munkarend betartását, beleértve az orvosokat is. Arra a felvetésre, hogy a községi tanács miért nem finanszírozza szükséges mértékben a sürgősségi ellátást, Ruscsak kifejtette, annak mértéke viszonylagos fogalom, függ attól is, hogy az egészségügyi dolgozók milyen igényekkel állnak elő.

Az ügy már több alkalommal eljutott a járási tanácsi, a közigazgatási és az egészségügyi hivatalokig - mindhiába. Valahányszor a hatóságok bevonásával tárgyalták az ügyet, úgy tűnt, sikerül megegyezésre jutni, később mégis mindig újra és újra felizzottak a kedélyek. Legutóbb áprilisban szerepelt ismét a községi tanács ülésének napirendjén a téma. A képviselők együtt tárgyalták a kérdést Valerij Jariloveccel, a járási kórház főorvosával, valamint Petruska Istvánnal, a járási tanács elnökének helyettesével.

Ruscsak felhívta a figyelmet arra, hogy a tanácsnak 13 egészségügyi alkalmazottat kell eltartania, miközben költségvetésük hiányos, dotációs, azaz állami támogatásra szorul. Ennek ellenére, hangsúlyozta, nincs napirenden sem a rendelő kitelepítése, sem az alkalmazottak számának csökkentése, csupán a lakosság jó ellátásának megszervezését szorgalmazzák mind az öt településen. Ehhez nagyban hozzájárulna véleménye szerint, ha a rendelő két családorvosa a jelenlegi egy-egy alkalom helyett 2-2 alkalommal fogadná a betegeket a nagybakosi és a danyilovkai felcseri rendelőkben, ami meggyőződése szerint úgy is biztosítható volna, hogy az orvosok egyike időközben mindig az újbátyúi rendelőben fogad.

A jelenlegi helyzet szerint talán már május végétől bevezetnék az új, a polgármester elképzeléseit tükröző munkarendet, amelyet azonban az egészségügyi intézményben továbbra is kivitelezhetetlennek tartanak. Mint megtudtuk, sajnálják, hogy a polgármester nem kérte ki a tervezett átalakítással kapcsolatban a szakmai véleményüket. Homonnai doktornő szerint a több kihelyezett fogadás csupán erőik elaprózódását eredményezné, az ellátás színvonalát azonban aligha emelné.

Pillanatnyilag tehát csak anynyi bizonyos, hogy a konfliktust továbbra sem sikerült lezárni.

hk