2007. május 25.

Pünkösd vasárnapjára

Talán mindenki egy nyelvet beszélt az első pünkösd napjáig? Talán nem volt az emberi természet gyengeségéből fakadó félreértés, rosszaság, gonoszság, meg nem értés, embertelenség, büszkeség, gőg, nagyravágyás, intrika, és sok-sok más rossz a világban?

Úgy gondolom, igenis volt. De a Szentlélek leszállása az apostolok kis csapatára egy csapásra kapcsolódási pontot teremtett; egy fókuszt hozott létre, ahol egymásra találhattak az idegenek, a különböző bajokkal, problémákkal küszködő emberek, mert a Lélek erejében az apostolok mindenki számára elérhetővé és hozzáférhetővé tették az Atya által kiárasztott Szentlélek ajándékait.

Mindenki a neki szóló üzenetet hallotta meg az apostoloktól, amely tekintettel volt az egyes emberek sajátos élethelyzetére, körülményére. Mindenkit személyesen szólított meg az Egyház, a közösség, melynek kereteit sokféle ember sokféle módon állandóan feszegeti, de az Isten Szentlelke összetartja.

Hiszen van egy közös pont, ahol már nem számít, ki a görög, ki a pravoszláv, ki a református vagy más vallású, mert a Szentlélek kiárad, a Szentlélek összeköt, a Szentlélek összetart. Ideje lenne észrevennünk, hogy mi vagyunk, ha megosztottan is, Jézus Krisztus láthatatlan EGY, Szent, Katolikus és Apostoli Egyháza, amelyet eltölt a Lélek, amelynek tagjait összeköti a Lélek, és akiket ebben a világban összetart a Lélek. Erről nem hallgathatunk, mert ha hallgatunk, némaságra kárhoztatjuk azt a Lelket, amely szólásra indította az apostolokat, hogy egymásra találjanak egymást soha nem ismerő emberek. Bár adná az Isten, hogy mi is a pünkösdkor kiárasztott Szentlélek erejével egymásra találjunk!

A mi Urunk Jézus Krisztus malasztja, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek közöltetése legyen mindnyájunkkal ezen a pünkösdön is.

Demkó Ferenc