Rizak tagad
Befejezéséhez közeledik Ivan Rizak kárpátaljai szociáldemokrata exkormányzó pere, melyet az Ivano-Frankivszk megyei fellebbviteli bíróság tárgyal.
Múlt szerdán került sor a vádlott védőbeszédére, aki határozottan tagadott minden vele szemben felhozott vádat. Így például nem ismerte el, hogy köze lett volna az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorának, Volodimir Szlivkának az öngyilkosságba hajszolásához. Mint mondta, az ellene valló tanúknak erre "konkrét politikai megrendelésük" volt, s meggyőződése, hogy a bíróságnak nincs alapja hinni a Szlivka felesége által tett tanúvallomásnak sem. Rizak elutasította továbbá a többi, egyebek mellett a hivatali helyzettel való visszaélésre és a kenőpénz elfogadására vonatkozó vádakat is.
Korábban a vád indítványozta a bíróság előtt, hogy ítélje tizenkét évi szabadságvesztésre Ivan Rizakot, halmazati büntetésként pedig vagyonelkobzást és a közhivatalok betöltésétől való háromévi eltiltást javasolt. (Kárpátalja/ua-reporter.com)