Község a főút mentén

Puskár Árpád: Benne vagyunk a vérkeringésben

2007. július 13., 10:00 , 339. szám

Puskár Árpád 1994 óta az ungvári járási Szürte polgármestere. Az azóta lezajlott újabb önkormányzati választások igazolták, hogy a lakosság döntő többsége elégedett a munkájával. Az 1950 lakosú Szürte gazdaságilag jól fejlődik, adóbevételei jelentősek. A polgármester úr Szürtében született, a középiskolát is szülőfalujában végezte el, majd a katonai szolgálatot követően Lugánszkban tanult tűzoltónak. Az ungvári tűzoltóságon zászlósi rangig vitte, amikor polgármesterré választották.

- Miért döntött úgy, hogy elvállalja ezt a nem könnyű feladatot, nyakába veszi a község gondjait?

- Mindig is érdekeltek a közügyek. 1991-ben lettem a Szürtei Községi Tanács képviselője, a KMKSZ-alapszervezetnek akkor nyílt először lehetősége, hogy bejusson a tanácsba. Polgármester azért lettem, mert sok-sok tervem és elképzelésem volt. Akkor meg akartam váltani a világot, de sajnos ez nem megy könnyen...

- Szürte 1994-től máig nagyon sokat változott, gazdagodott.

- Szürtének a fekvésében rejlik az előnye: Csap és Ungvár között a főút mentén található a falunk, emiatt benne vagyunk a gazdasági vérkeringésbe. Persze a főútnak az előnyök mellett hátrányai is vannak, hisz nagy a forgalom, sok a baleset, de 10-12 perc alatt gépkocsival el lehet innen jutni Ungvárra, ami a cégek és vállalatok számára vonzóvá teszi településünket. Harminckét kisebb-nagyobb cég működik Szürte területén, emiatt községünk mostanáig nem szorult az Ungvári járás támogatására, ellenkezőleg, jelentős mértékben gyarapítottuk a járás költségvetését. Sajnos az elvonás olyan sok ma már, hogy a 2007-es költségvetését Szürte nem tudta teljesíteni; minél több adót fizetnek a cégek, annál több pénz kerül a járáshoz. Kezdetben évi 50 ezer hrivnyát kellett befizetnünk a járási költségvetésbe, idén már 280 ezret. Tíz hrivnya adóból 7,80-at visz el az Ugvári járás.

- Mivel foglalkoznak a szürtei vállalatok?

- Tizenhárom magánvállalkozó kereskedelemmel foglalkozik Szürte területén. Jól működött a Prominy sertéstelep, de idén a takarmány- és a húsárak aránya annyira kedvezőtlenül alakult, hogy most a múlt évinek csak 30 %-át utalják a költségvetésbe. Tavaly náluk az átlagjövedelem 1300 hrivnya volt, ez után fizették a kereseti adót, aminek 25 %-a folyt be a község számlájára. Ez adta költségvetésünk gerincét, ami az idén sajnos jelentősen csökkent.

A Pilotech nevű osztrák-ukrán közös vállalat fafeldolgozással foglalkozik, ezenkívül van egy kisebb fafeldolgozó vállalkozásunk is. Árucsomagoló raktár és négy benzinkút is létesült községünk területén. A múlt évben jegyzett be itt egy céget a Scania, akik egy kamionszerelő csarnokot fognak felépíteni.

- 2003-ban Szürte korábbi társközsége, Téglás önálló tanácsúvá vált. Hogyan érintette ez a két települést?

- A területi viták máig nem rendeződtek, a két település ugyanis az idők folyamán összenőtt. Még az sincs eldöntve, hogy a két község határán lévő polgármesteri hivatal épülete hova tartozik. Az Ungvári Járási Tanács határozata értelmében az emeleti rész a Szürtei Községi Tanácsé maradt, míg az épület földszintjét megvásárolta egy téglási vállalkozó. Elképzelhető, hogy ott rendezik majd be a téglási tanácsot.

- Milyen problémák és feladatok állnak jelenleg a községi tanács előtt?

- Komoly gondot okoz a falun áthaladó Csap-Kijev főút nagy forgalma. Szükséges lenne egy elkerülő út megépítése, de ez inkább állami feladat. Általunk is megoldható azonban a közvilágítás. Idén a Szürtei Községi Tanács saját költségvetéséből fizeti az utcai világítást, és arról is hozott határozatot a tanács, hogy korszerűsítjük a főút egyik szakaszán a közvilágítást. Felszereltetjük a lehető legkorszerűbb villanyórarendszert, amely az éjjeli fogyasztást külön számlázza, ezt kombináljuk energiatakarékos izzókkal. Amennyiben jelentős megtakarítást hozna a korszerűbb közvilágítási rendszer, akkor fokozatosan átállítanánk erre az egész községet. Ezenkívül szeretnénk idén befejezni az új családorvosi rendelőt, megkezdtük és folytatjuk a kanálisok, árkok tisztítását. Fontosnak tartom, hogy a tanács rendelkezzen a munkánkat segítő korszerű számítógépes programokkal. Most vásároltunk egy új programot, amely rendszerezi a gazdakönyveket, ezzel párhuzamosan kaptunk egy olyan programot is, amely felhívja a figyelmünket a kihirdetett új törvényekre, jogszabályokra. Szükség lenne még egy könyvelési software-re, de az olyan sokba kerül, hogy több községnek közösen lenne jó megvásárolni.

- Szólna néhány szót családjáról?

- 1984-ben nősültem, a feleségem a tűzoltóságon dolgozik. Lányunk most végzett az Ungvári Nemzeti Egyetem Filológia Karán, magyar nyelv és irodalom szakos tanár. Fiunk pedig a beregszászi főiskolán kertészmérnöknek tanul. A családom támogatása nélkül bizony nem tudnám ilyen hosszú ideje hordozni a község gondjait.

-dózsa-