2007. július 27.

"Én pedig szüntelen reménylek, és szaporítom minden te dicséretedet. Szájam beszéli a te igazságodat, mindennap a te szabadításodat, mert számát sem tudom." Zsoltárok 71,14-15

Kedves Testvéreim! Amikor a hit szemeivel tekintünk vissza életünk megtett útjára, akkor mindig felfedezhetjük Isten közelségét, munkáját, csodáit az életünkben.

A baj idején, a veszedelem alkalmával az ember természetes reakciója a menekülés. Az Istenben bízó ember számára az a kiváltság, hogy odamenekülhet Istenhez, akinél segítséget, vigasztalást talál, mint egy bevehetetlen sziklavárban.

Az Istenbe vetett bizalom nem juttat szégyenbe, oltalmazza a Hozzá menekülő embert. Ő az anyaméhtől szeretetével kíséri végig az ember életútját. Nem cél nélkül adatott az élet: Istennek terve van az Általa alkotott élettel. Kiben bízzak? - kérdezi az ember. Istenben. Emberekben lehet csalódni, Isten szeretete azonban nem csal meg soha.

Az Istenben bízó ember életében is jöhetnek szenvedések - betegség, kudarc, félelmetes körülmény, de ez soha nem azt jelenti, hogy Isten elhagyta volna a benne bízó embert. Mi, az Újszövetség időszakában élő keresztyének már azt is tudjuk, hogy Isten segítsége testet öltött a megígért Szabadító eljövetelében: Jézus Krisztusban. Kiáltsunk Hozzá mi is segítségért!

A zsoltárírónak személyes kapcsolata van Istennel, sokszorosan tapasztalta meg Isten jelenlétét, oltalmát, segítségét az életében. Lelki tapasztalatai azonban nem elrejteni való kincsek, hanem olyan értékek, amelyeket meg kell osztania másokkal is, különösen a jövő nemzedék tagjaival. Az idős korú zsoltáríró nem a lefutott évtizedek miatt kesereg, hanem Isten csodáit hirdeti. Tegyük mi is ezt! Ámen.

Cseresznye Albert hetyeni lelkipásztor