Tiltakozás az ukrajnai kisebbségellenes oktatáspolitika ellen

Mini-MÁÉRT Párkányban

2007. szeptember 7., 10:00 , 347. szám

A határon túli magyar szervezetek egységes álláspontot képviselnek az anyaországi támogatásokról, a legsürgetőbb kérdésnek a 2008 januárjától a schengeni határokon kívül rekedő magyar nemzetrészek kapcsolattartásának biztosítását tartják - hangzott el a szervezetek képviselőinek a szlovákiai Párkányban rendezett szombati tanácskozásán.

A kárpátaljai magyarságot a találkozón a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselte Kovács Miklós elnök és Brenzovics László alelnök személyében, s ott lehettek a találkozón Gajdos István elnök vezetésével az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) delegáltjai is. Miután a KMKSZ a fórum egyik alapítójaként ezúttal nem élt vétójogával, így az UMDSZ a HTMSZF teljes jogú tagjává válhatott. Ugyancsak első ízben vehetett részt teljes jogú tagként a tanácskozáson az Amerikai Magyarok Szövetsége is.

A megjelentek üdvözlik az Országgyűlésben készülő nemzetstratégiai dokumentumot, és remélik, hogy a kérdésben konszenzusos megállapodás születik a parlamenti pártok között - foglalták össze tanácskozásuk eredményeit a találkozó résztvevői a konferencia zárónyilatkozatának elfogadása előtt rendezett sajtótájékoztatójukon.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hangsúlyozta: a letelepedés nélküli kettős állampolgárság bevezetéséhez szükséges törvénymódosításban látja a Délvidék és Kárpátalja anyaországi kapcsolattartásának biztosítékát.

A konferencia zárónyilatkozata a kapcsolattartás érdekében kéri a magyar kormányt a nemzeti vízum hatékony rendszerének bevezetésére Kárpátalja esetében, az EU jogi normáiból levezethető kishatárforgalom életbeléptetésére és az EU-tagállamok pozitív példáinak követésére.

A résztvevők egyeztették nézeteiket a Magyar Köztársaság kormánya által a határon túli magyarok számára biztosított támogatási rendszerrel kapcsolatban. A rendszer működtetését illetően elvárják: a Státustörvény maradéktalan végrehajtását, többek között a pedagógusok szakkönyvtámogatásának a folytatását, a határon túli magyar iskolák oktatási-nevelési támogatásának megőrzését, valamint kibővítését az iskolás kor előtti korosztály számára, a súlyos és szülőföldjükön nem ellátható határon túli magyar betegek gyógykezelésének a biztosítását a ma meglévő rendszer keretében, Magyarország kormánya és a határon túli magyar szervezetek vezetői közösen döntsenek a költségvetésben szereplő, a határon túli magyarokat érintő nemzeti jelentőségű programokra és intézményekre elkülönített teljes összeg felhasználásáról.

A záródokumentum aláírói hangsúlyozták, hogy a nemzeti kisebbségek fennmaradása szempontjából elengedhetetlenül fontos a helyi kisebbségi önkormányzati rendszerek (autonómiák) minél teljesebb megvalósulása.

A résztvevők leszögezték: fontosnak tartják, hogy ősszel a romániai Európa Parlamenti választásokon biztosítva legyen a magyar közösség képviselete, ezért támogatják a megállapodást a romániai magyar szervezetek között a fenti cél elérése érdekében.

A fórum kívánatosnak tartja, hogy a magyarság nyugati diaszpórája is szerves részévé váljon a nemzetstratégiának.

A tanácskozás résztvevői kifejezték aggályaikat az olyan negatív megnyilvánulásokkal kapcsolatban, amelyek a magyar kisebbségi közösségeket érintik. Többek között kifogásolták, hogy Ukrajnában kisebbségellenes intézkedések történtek az oktatáspolitika területén. A fórum résztvevői kijelentették: szorgalmazzák a magyar nyelvű érettségizés lehetőségének megőrzését, illetve a magyar iskolák magyar nyelvű tankönyvekkel történő ellátásának folyamatos biztosítását.

A résztvevők megállapodtak abban, hogy következő összejövetelüket 2008 első felében Eszéken rendezik, addig az MKP látja el a szervezet titkári feladatait. (MTI/Kárpátalja)