"Igen" a támogatásra

Megyei tanács

2007. október 26., 10:00 , 354. szám

Kedden ülésezett Ungváron a Kárpátaljai Megyei Tanács (KMT).

Az ülés központi témája a megye költségvetésének félévi mérlege alapján keletkezett többletbevétel elosztása volt. Döntöttek arról is, hogy az idősek szociális támogatására hivatott Turbota szociális program a megyei költségvetés terhére egyszeri anyagi támogatásban részesíti a második világháborúban a magyar hadsereg kötelékében harcolt kárpátaljai lakosokat és a sztálinizmus áldozatait. Mint ismeretes, Kovács Miklós elnök a KMKSZ képviselőcsoportja nevében júliusban beadvánnyal fordult a KMT-hez, emlékeztetve, hogy tavaly a testületet a második világháború veteránjainak ismerte el a magyar hadseregben szolgálatot teljesítő kárpátaljaiakat, valamint rehabilitálta a sztálini lágerekbe hurcolt, illetve politikai represszió áldozataivá vált helyi magyarságot és németséget. A mostani határozat precedensértékű, amennyiben először utalja a Turbota égisze alá a szóban forgó idős magyar nemzetiségű embereket. Az egyszeri támogatásra valószínűleg a jövő év elején számíthatnak az érintettek. Ugyancsak magyar vonatkozású történése volt az ülésnek, hogy Volodimir Pipas, a tanács Mi Ukrajnánk - Nemzeti Önvédelem frakciójának képviselője interpellációjában támadta a munkácsi várban helyreállítani tervezett millenniumi emlékművet.

hk