Búcsú Salánkon és Munkácson

2007. november 16., 09:00 , 357. szám

Az elmúlt hét ugyancsak bővelkedett egyházi eseményekben: november 8-án Salánkon ikon- és emlékműszenteléssel egybekötött görög katolikus templombúcsúra, november 11-én pedig Munkácson a Szent Márton római katolikus székesegyház hagyományos búcsúnapjára került sor.

Salánkon a hagyományos templombúcsút Szent Mihály és az égi erők tiszteletére tartották, melyen a történelmi egyházak részéről részt vettek: Szabó Konstantin tiszteletbeli görög katolikus esperes, az Ungvári Romzsa Tódor Teológiai Akadémia prefektusa, Levcsenkó Róbert salánki, Demkó Ferenc tiszacsomai, Marosi István nagybégányi, Gajdos Attila tiszaújlaki, Urgyán Antal piricsei (Magyarország), Bácskai Gyula fancsikai paróchusok és Margitics Jaroszlav beregszászi káplán, valamint Tegze Lóránt salánki református lelkész. Szabó Konstantin prédikációjának fő üzenete az egyházközség tagjainak a keresztény értékrend és az összetartozás iránt elkötelezett magatartása volt. Az ünnepség keretében felszentelésre került Krisztus születésének ikonja - mely a továbbiakban az előkészületi asztalt fogja díszíteni -, valamint az az emlékmű, mely 1717-től, vagyis az egyházközség megalapításától napjainkig szolgálatot teljesítő 24 pap emlékét örökíti meg nevük és szolgálati idejük feltüntetésével. Az emlékművet Pap Lajos szentendrei kőfaragó és kőszobrászmester készítette és adományozta az egyházközségnek, aki munkásságáért püspöki kitüntető oklevélben részesült.

Munkácson november 11-én került sor a székesegyház hagyományos búcsúnapjára, melyen Majnek Antal munkácsi megyéspüspökön és az egyházmegye áldozópapságán kívül részt vett Stanislaw Padewski harkov-zaporozsjei megyéspüpök. Az ünnepi szentmise alatt négy nyelven - magyarul, ukránul, szlovákul és németül - hangzottak el a bibliai olvasmányok. Ünnepi szentbeszédet Padewski püspök mondott, aki a búcsúnap kapcsán Szent Mártonról és az általa gyakorolt szeretetről beszélt, példaként állítva őt a hallgatóság elé. A szentmisét követően a székesegyház melletti kápolnában a jelen lévő papok és szerzetesnővérek részvételével előadásra került sor, ahol a vendégpüspök a Jelenések könyvének első hét leveléből tartott lekciót.

-halász-