Magyar központi katonai temető épül

Dercen

2007. november 23., 09:00 , 358. szám

Jövőre magyar központi katonai temető épül a kárpátaljai Dercenben, a kelet-ukrajnai Brjankán pedig emlékművet állítanak az ott elhunyt magyar hadifoglyoknak - jelentették be a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeumban múlt csütörtökön.

A sajtótájékoztatón Holló József, az intézet főigazgatója és Dmitro Tkacs, Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete az elkövetkező évekre tervezett ukrajnai hadisírgondozó programról számolt be.

A tervben kiemelt helyen szerepel az Ukrajnai Magyar Központi Katonai Temető létrehozása Dercenben. E temető területére - az oroszországi Rudkinóban lévő magyar központi hősi temető mintájára - kerülnének végső elhelyezésre a helyi lakosság által ideiglenesen elhantolt honvédáldozatok földi maradványainak ezrei. A temető építése jövőre kezdődik - mondta a nagykövet.

Érdeklődésünkre Máté Gyula derceni polgármester elmondta, az előzetes tervek szerint a központi katonai temetőt a település fölé magasodó dombon alakítják ki, mintegy 1,9 hektárnyi területen, ott, ahol egykor öt szomszédos település közös temetője, majd a második világháborút követően egy katonai objektum állt. A munkálatok megkezdésének időpontja még nem ismert, jelenleg a dokumentáció kidolgozása folyik - tudtuk meg Máté Gyulától.

Üdvözli a kezdeményezést a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség - mondta el érdeklődésünkre Fodor István, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, aki a helyszínt is méltónak tartja e célra, hiszen elmondása szerint a dombtetőn négy 1939-ben elhunyt magyar szabadcsapatos nyugszik. A Munkácsi Járási Tanács képviselője mindazonáltal sajnálatosnak tartja, hogy a megvalósításból eddig gyakorlatilag kizárták a közvéleményt. "Kértük, hogy az emlékhely kivitelezésére írjanak ki pályázatot, vagy legalábbis vitassák meg az elképzeléseket a helyi szakértőkkel, építészekkel - mondja Fodor István. - A derceni domb teteje talán 700-800 éven keresztül temető volt több környező község számára, tehát történeti kegyhely. Itt állt egykor Dercen földesurainak, a Dercsényi családnak a sírboltja is, melyet a szovjet katonák az ötvenes évek elején leromboltak. Sajnos a megszállók az egész temetőt feldúlták, beszántották. A rendszerváltást követően felvettük a kapcsolatot a Dercsényi családdal. A leszármazottak jelezték, szeretnének emlékhelyet létesíteni az egykori kripta helyén, de elképzelhető, hogy ez ütközne a katonai temető létrehozásának tervével. Ezekből a megfontolásokból kiindulva már korábban azt javasoltuk, hogy úgy kellene kialakítani a temetőt, hogy azzal ne okozzunk jóvátehetetlen kárt senkinek. Ásatásokat kellene végezni, megkeresni az egykori Dercsényi-kripta maradványait. Úgy tűnik, hogy közbenjárásunk egyelőre eredménytelen, bár Holló József ígéretet tett arra, hogy szempontjainkat megpróbálják figyelembe venni. Sajnos, amikor felvetettük észrevételeinket, néhányan kötekedésként értékelték azokat, holott csak azt szeretnénk elkerülni, hogy helyrehozhatatlan kár keletkezzen" - mondta Fodor István.

A másik kiemelt program a kelet-ukrajnai brjankai emlékhely létrehozása, amelyet várhatóan 2008 márciusában fognak átadni. Az emlékművet Sólyom László köztársasági elnök és Viktor Juscsenko, Ukrajna elnöke avatja fel. A sajtóanyag szerint a közeljövő feladatai között szerepel a kijevi magyar hősi temető felújítása, az ivano-frankivszki és lembergi (Lviv) hősi emlékmű megépítése.

Az ukrajnai magyar hadisírgondozó tevékenység 2004-ben kezdődött meg az ungvári, ökörmezői és vorohtai magyar katonai emlékművek létesítésével, az ott lévő katonai parcellák felújításával. E tevékenység folytatásaként 2005-ben épült fel a Zsitomir megyében lévő Kupiscse (korábban: Dorosics) körzetében meggyilkolt 396 munkaszolgálatos emlékműve.

Az intézet legutóbbi sikeres ukrajnai hadisírgondozó munkálatainak gyümölcse a beregszászi magyar katonai parcella elmúlt évben végrehajtott felújítása. A város római katolikus temetőjében, a korábban elhanyagolt állapotú területen lévő parcellában, a II. világháború idején, a vasútállomás bombázása során életét vesztett 92 magyar honvéd sírhelyén kerültek elhelyezésre az intézet hősi sírkeresztjei. (hk/MTI)