Rugykovszkijt letartóztatták

Előzetesben a szocialista exminiszter

2008. február 15., 09:00 , 370. szám

Kijevben az egyik kerületi bíróság hétfőn jóváhagyta Nyikolaj Rugykovszkijnak, az előző, Viktor Janukovics vezette ukrán kormány közlekedési és hírközlési miniszterének őrizetbe vételét. Az ellenzéki politikust még február 9-én tartóztatta le az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) azzal az indokkal, hogy kitér az ügyében vizsgálódó nyomozókkal való együttműködés elől.

A rendvédelmi szervek azért folytatnak vizsgálatot Rugykovszkij ellen, mert minisztersége idején állítólag mintegy 390 ezer hrivnyát, azaz több mint 76 ezer dollárt költött egy magánjellegű párizsi útjára az általa vezetett tárca kárára. Sajtóinformációk szerint több hasonló esetben vizsgálódnak a hatóságok a szocialista politikussal összefüggésben, vádat azonban eddig csupán ebben az egyetlen ügyben emeltek. Az ellenzéki politikus érthetően tagadja a vádakat, szerinte a bíróság Viktor Juscsenko államfő titkárságának "megrendelésére" hozta meg döntését.

Az ügy igen nagy port vert fel a sajtóban. No, nem azért, mintha nem lett volna még példa Ukrajnában arra, hogy rács mögé kerüljön egy miniszter, hanem az őrizetbe vétel meglehetősen ködös részletei miatt. Az exminiszter környezetének elbeszélése szerint Rugykovszkijt eszméletlen állapotban, álarcos, gépfegyveres ismeretlenek rabolták el a főváros egyik kórházából, ahol kezelés alatt állt. Az SZBU részéről cáfolták, hogy megtörtént volna ez az akciófilmbe illő jelenet. Az ő változatuk szerint az exminisztert két civil ruhás munkatársuk vette őrizetbe, s a letartóztatás nem is a kórházban történt, hanem az utcán, amikor Rugykovszkij egy benzinkút mellett ült a gépkocsijában.

Ez az eset valószínűleg azok közé tartozik majd, amelynek minden részletét a sajtó sohasem ismerheti meg, de az igazság, mint mindig, most is valahol a két álláspont között félúton keresendő. Tény, hogy Rugykovszkij családja vasárnap reggel feljelentést tett az ügyészségen emberrablás miatt. Mire az ügyészség azzal válaszolt, hogy a volt közlekedési minisztert már csak azért is jogosan vették őrizetbe, mivel a bíróság korábban úgy rendelkezett, hogy a szocialista politikus a vizsgálat idejére nem hagyhatja el lakóhelyét, Csernyigovot, tehát nem is tartózkodhatott volna Kijevben.

Az ügy folytatása következik, méghozzá várhatóan a parlamentben.

pszv