"A magyar név megint szép lesz..."

Széchenyi István ráébresztette nemzetét, hogy kezébe kell vennie a sorsát. A gróf magyar kultúrát és gazdaságot akart, művelt polgárságot, erős ipart, békés építkezést - s végül nemzeti függetlenséget, Magyarország fokozatos, békés elszakadását Bécstől.

A kerek 160 évvel ezelőtti március 15-én azonban földindulás rázta fel Pest-Budát: a Pilvax ifjai tízezres tömeget vezettek végig a főváros utcáin, a Nemzeti dal és a 12 pontba foglalt követelések zengtek az ajkakon, s a 25 éves Petőfi valóra váltotta Kölcsey gondolatát: "Erős rendület viszi véghez nem egyszer, mit hosszú idők békésen nem hozhatnak végre." S megszülettek az áprilisi törvények, gróf Batthyány Lajos megalakította az első felelős magyar kormányt, Kossuth Lajos pedig zengő szóval kimondhatta Magyarország függetlenségét. És lett a hazában szabadság, egyenlőség, testvériség, ujjongás és lelkesedés.

De aztán hadak gyülekeztek minden oldalról, a császári és a cári sasmadarak szolgálatukra siető dögkeselyűk seregével földre kényszerítették a sólyomszárnyon szálló szabadságot. És lett az egész hazában vér, könnyek és fájdalom. Aradi 13, megtorlás, rémuralom.

Mégis, ha ma ki-ki felteszi a kérdést: Hát akkor kellett nekünk Petőfi, Kossuth, Talpra magyar? - a válasz mindig: Igen! Kellett!

Mert 1848, a csillag akkor is csillag marad, ha fekete felleg gomolyog előtte, s akkor is az égen marad, ha délibábos képek vonják el felőle a tekintetet. S akárhonnan nézi a magyar, a földteke bármely pontjáról, március 15-e csillaga éppúgy elvehetetlen, mint a "Haza a magasban"; emlékeztet arra - 160 éve már -, hogy VAN SZABADSÁG: akkor is, amikor gúzsba kötve táncol füttyszóra a magyar. Ez a nap tanítja meg az unokákat leborulni a dédapák sírja előtt, s hittel mondani a szavakat: "A magyar név megint szép lesz..."