Juscsenko elnök - másodszor?

2008. április 18., 10:00 , 379. szám

Bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy Viktor Juscsenko és csapata máris megkezdte a nagyszabású felkészülést a 2009-ben esedékes elnökválasztásra. A siker érdekében minden rendelkezésre álló eszközt bevetnek, kezdve a tankokkal és repülőkkel, az új párton át, egészen a Guiness Rekordok Könyvéig.

Azt, hogy Viktor Juscsenko újraválasztása érdekében jelentős erők készek megmozdulni, eddig is sejthettük. Mióta azonban a Mi Ukrajnánk - Nemzeti Önvédelem választási tömörülés soraiból kivált politikusok, élükön Igor Krily parlamenti képviselővel és Viktor Balogával, az államfői titkárság vezetőjével március 27-én megalakították a Jegyinij Centr (Egységes Közép, EC) Pártot, amelynek Krily szavai szerint a jelenlegi államfő megbízható támaszává kell válnia, a gyakorlatban is kezdenek kirajzolódni az erővonalak.

Az új pártnak egyébként igen sok tennivalója lesz. Az EC-től várják mindenekelőtt, hogy kialakítsa a közelgő választási kampány szervezeti struktúráit. Ezenkívül a remények szerint arra is megfelelő szervezetnek bizonyulhat az EC, hogy az államfő zászlaja alatt egyesítse a keleti régiók elitjének azt a részét, amely elpártolt a Régiók Pártjától.

A szervezőknek olyan finomságokra is tekintettel kell lenniük eközben, mint hogy lehetőség szerint ne kínáljanak fel támadási felületet az ellenfeleknek. Miután például Julija Timosenko az elmúlt hónapokban sorozatos támadásokat indított Viktor Baloga elnöki titkárságvezető ellen, óvakodni kellett attól, hogy az új párt és az elnöki titkárságvezető neve egybemosódjék.

A szakértők azonban még így is felfedezni vélik az EC néhány gyengéjét, amelyeket bizony mielőbb orvosolni kellene. Mint mondják, a pártnak egyelőre nincsenek szavazói, s ismert politikusai se, akikkel az előbbieket vonzani lehetne. Eszmei alapnak is valamivel több kellene annál, mintsem hogy a párt mindenben támogatja az elnököt, teszik hozzá.

A pártalapítás jelentette politikai lökés azért is jól jött Juscsenkónak, mert a felmérések szerint, ha márciusban tartották volna az elnökválasztást, a jelenlegi államfőre csupán a szavazók mintegy 7 százaléka adta volna a voksát, míg legkomolyabb ellenfelei az elnöki tisztért még nem is folyó küzdelemben, Julija Timosenko kormányfő és Viktor Janukovics ellenzéki vezér egyenként is megközelítőleg háromszor ekkora szavazóbázisra számíthattak volna. Ez a szavazatbeli különbség ilyenkor még nem sokat jelent, a szakemberek is úgy érzik azonban, hogy itt az ideje ismét ismertté és népszerűvé tenni az elnököt, aki egy kissé beleszürkült a mindennapi politikai csetepatékba. A megfigyelők ráadásul arra is felhívják a figyelmet, hogy az ukrán társadalom politikailag mind tapasztaltabbá válik, így egyre nehezebb látványos PR-fogásokkal rövid idő alatt jelentős eredményeket elérni. Lassú, kitartó munkával kell felépíteni és hitelessé tenni azokat a személyiségeket, akik majdan harcba szállnak az elnöki posztért - mondják.

Az államfő csapata már munkához is látott e tekintetben. Márciusban több olyan akciónak is szemtanúi lehettünk, amelyek Juscsenko alakjának "fényezését" szolgálták. Az ukrán tradíciók őrzői számára például elkészült az elnököt és feleségét ábrázoló új fotósorozat, amelyen Viktor és Katarina Juscsenko hímzett népviseletben feszít. A különlegességek rajongói láthatták, amint az államfő találkozik a világ legmagasabb emberével, aki egy szerencsés véletlen folytán éppen ukrán. Végül azok számára, akik szeretik a kemény kéz politikáját, az államfő nemrég tankra szállt, és repült egy modern vadászgépen is.

Az elnöknek nincs igazán karakteres, jellegzetes alakja, egyénisége, amilyen például orosz kollégájának, Vlagyimir Putyinnak, mondják a szakemberek. Juscsenko hol túl engedékeny, hol túlzottan is hatalomra tör, mondogatják; az emberek gyakran nem értik, hogy miről tárgyal oly hosszan a többi politikussal, amikor végső soron alig sikerül megegyezniük bármiről is.

Az elnöknek cselekednie kellene, javasolják, konkrét problémák megoldásával is legalább annyi plusz szavazatra lehet ugyanis szert tenni, mint kampánnyal.

A probléma azonban az, hogy a végrehajtó hatalom élén éppen az a Julija Timosenko áll, aki jelen helyzet szerint az államfő legkomolyabb ellenfele lehet az elnökválasztás alkalmával, s az eddigiek tanúsága szerint be is söpri a kormánya intézkedései nyomán születő új szavazói szimpátiákat. Több megfigyelő ma úgy látja, azon dőlhet el az elnökválasztás sorsa, e két politikus közül melyik lesz eredményesebb a Nagy Ügyintéző címért folyó nem hivatalos politikai versenyben. (Kárpátalja/Korreszpondent)