Várszegi Asztrik: Engesztelődjünk ki a múltunkkal!

Kárpátalján járt a napokban Dr. Várszegi Asztrik bencés szerzetes, püspök, pannonhalmi főapát, akit mindenekelőtt látogatásának céljáról kérdeztünk.

- Majnek Antal püspök urat egyetemista korom óta ismerem - bár van közöttünk némi korkülönbség. Amióta püspök Kárpátalján, többször hívott, s most sikerült szerét ejteni, hogy sor kerülhessen az utazásra. A testvéri, baráti látogatáson túl az út célja az, hogy találkozzam a magyar nyelvű papsággal, akikkel együtt miséztünk, elmélkedést tartottam nekik. Ezenkívül viszonzom Gulácsy Lajos református püspök úr látogatását, akivel a rendszerváltás óta több ízben is találkoztunk. Harmadik szívügyem, hogy ellátogassak a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumba, amellyel pannonhalmi diákjaink immár évek óta baráti kapcsolatokat ápolnak, s amely számára adományokat, könyveket, oktatási eszközöket gyűjtöttek.

- Milyen benyomásokat szerzett itt-tartózkodása során?

- Történelemtanárként mindig is szívügyem volt a történelem. A történelmet azonban csak úgy érti meg az ember szívével, lelkével és intellektuálisan, ha személyesen is eljut egy adott vidékre. Kárpátalja most lett számomra a történelminél is mélyebb fogalom, a magyarságom, a lelkem része azzal, hogy átléptem azt a határt, amely az elmúlt korokban sokszor változott, miközben Kárpátalja a maga örömeivel és szenvedéseivel mégis ugyanaz maradt. Eljutottam a Vereckei-hágóra, láthattam Kárpátalja szépségeit. Mélyen megrendített a sztálinizmus áldozatainak szolyvai emlékhelye. Más dolog tudni a történelmi tényt, s szembesülni az emberi szenvedés mementójával. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a magyar holokausztnak egy félelmetes és megdöbbentő emlékével szembesülhettem itt. A szenvedésnek ezen a helyén érkeztem meg igazán Kárpátaljára.

- Látogatása során felkeresi a munkácsi református gyülekezetet és egy görög katolikus iskolába is ellátogat. Milyen külön célja, üzenete van ezeknek a gesztusoknak?

- Keresztény, azon túl bencés szerzetes vagyok. Bennünket, bencéseket, mint a korai kereszténységből induló szerzetes közösséget mindig belsőleg vezérel az egyház egysége iránti vágy. Személy szerint én is nagy szeretettel viseltetek évtizedek óta mind az ortodoxok, mind protestáns testvéreink iránt. Ismerem a problémáinkat, tudom, hogy hol kell bocsánatot kérni, hol nem kell szégyenkezni. Természetesen nincsenek illúzióim, de azt gondolom, hogy a történelmet helyre kell igazítani, amennyire ez emberileg egyáltalán lehetséges, s ha keresztények vagyunk, ki kell engesztelődni. Ez nem azt jelenti, hogy összekeverjük a határmezsgyéket, mert azzal csak még több bajt okoznánk. De úgy érzem, kötelező, hogy kölcsönös tisztelettel viseltessünk egymás iránt.

- Véleménye szerint lehet-e feladata a bencéseknek Kárpátalján?

- Ehhez most sajnos túl kevesen vagyunk. A közösségeinkben és otthon jelentkező feladatok ellátása jelenleg minden erőnket igénybe veszi, de azt gondolom, hogy egy szellemi híd kiépítése, a kapcsolatteremtés igenis lehetséges. Például a karácsfalvai tanárok és diákok nem egy alkalommal jártak már Pannonhalmán, s valamit talán hazahozhattak Kárpátaljára a hely lelkületéből, szelleméből.

- Látogatása során találkozott a helyi papsággal. Miről beszélt nekik?

- A közösség problémáját igyekeztem körüljárni, mert úgy érzem, hogy a közösség a szeretet, a biztonságunk, a növekedésünk helye. Nekünk, keresztényeknek, papoknak, akiknek küldetésük van, először magunknak kell közösséget megélő, közösséget teremtő emberré lenni. A közösségnek pedig nagyon sok formája, lehetősége van; nemcsak a liturgikus közösségekre kell gondolnunk, hanem kiterjeszthetők azok például a szegényekre, az elesettekre is. Ezen túl még a nemzeti kisebbség közösségének a megteremtése is ide sorolható. Hiszen az emberek csak jól körülhatárolt, biztonságot nyújtó közösségekben érzik jól magukat. Mert bár az egyház a nemzetek fölé emelt jel, egyetemes küldetése van, de mivel az emberek nemzetekben, kultúrákban, nyelvükben, hagyományaikban élnek, úgy gondolom, az egyház missziójához az is hozzátartozik, hogy összefogják az ukrán, ruszin nyelvű hívekhez hasonlóan a magyar nyelvűeket is részben a katolikus, részben a protestáns közösségekben. Itt lép életbe az a szabály, hogy saját nemzeti identitásunk érdekében kiengesztelt módon kell élnünk más felekezetű testvéreinkkel. Ők is keresztények.

- A pásztori látogatásoktól mindnyájan egyfajta megerősítést, buzdítást várunk. Mit üzen a kárpátaljai hívőknek?

- Azt gondolom, hogy egyetemes, s ugyanakkor sajátosan kárpátaljai probléma is, miszerint nagy a kísértésünk arra, hogy a mának éljünk. Ismerjük meg a gyökereinket, engesztelődjünk ki a múltunkkal, hogy jövőt tudjunk építeni! Csak a kiengesztelt sokféleségben lehet megpróbálni békességben és szeretetben egymás mellett és egymásért élni. Hiszen itt minden család mártírcsalád valahol, ezt nyugodtan el lehet mondani Kárpátalján még az ellenfelekről is, amennyiben ők ugyanannak a sorsközösségnek a tagjai. Ha így történik, Kárpátaljának is meglesz a békéje, tudatosul a múltja. Ez a tudatosulás ugyanakkor nem ellentéteket szít, hanem a kiengesztelődést munkálja. Meggyőződésem, hogy a Kárpát-medence és a peremvidék népei csak múltjuk kiengesztelődése után tudnak új jövőt építeni és új lehetőségeket teremteni a maguk számára. Biztos, hogy ebben az elképzelésben egy sor idealizmus van, de ha már nincs idealizmusunk, akkor nem tudunk előrelépni.

pszv