Tiltakozik a KMKSZ a magyar oktatási rendszer leépítése miatt

Kovács Miklós lemondott a Nasa Ukrajina listájának 99. helyéről

2008. június 27., 10:00 , 389. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tiltakozik a vereckei honfoglalási emlékmű körül történt események miatt, és a magyar oktatási rendszerrel kapcsolatos gondok mielőbbi megoldását sürgeti - hangzott el a Szövetség választmányának szombati beregszászi ülésén.

A tavaszi tisztújító közgyűlésen megújult testületet Kovács Miklós elnök köszöntötte első összejövetele alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola főépületének nagytermében. A szövetség vezetője ezzel összefüggésben elmondta, hogy a KMKSZ-ben rendben lezajlott a tisztújítás, s a Bakancsos László lemondása miatt szükségessé vált beregszászi járási rendkívüli közgyűlés is az alapszabálynak megfelelően zajlott le. Kovács Miklós a teremben üdvözölhette Sin Józsefet, a beregszászi középszintű szervezet újonnan megválasztott elnökét.

A választmány tagjai egyúttal az alapszabály értelmében megválasztották az ülésen a KMKSZ titkári rangú tisztségviselőit. Ennek értelmében az elkövetkező 3 évben a KMKSZ kulturális titkára Riskó György, irodavezetője pedig Budai Zsuzsa lesz.

Ami a hagyományos elnöki beszámolót illeti, Kovács Miklós ezúttal mindenekelőtt az ukrajnai belpolitikai helyzet alakulására tért ki, elsősorban annak bizonytalanságát emelve ki. Mint fogalmazott, a kialakult helyzetben az előrehozott parlamenti választás volna a logikus lépés, ezt azonban jelenleg nehéz elképzelni. Kovács Miklós ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez a helyzet komoly veszélyeket rejt magában a kisebbségekre nézve, hiszen a politika szereplői ilyenkor előreláthatatlan és meggondolatlan lépésekre ragadtathatják magukat. Példaként a legutóbbi, a kárpátaljai magyar oktatási rendszert létében fenyegető miniszteri rendelkezéseket említette, amelyek végzetes következményekkel járhatnak számunkra.

A magyarországi politikai helyzet hatásait elemezve Kovács Miklós jelezte: vélhetően a magyar belpolitikai válság következménye, hogy elmaradt a határon túli magyar szervezetek képviselőinek esedékes találkozója a magyar miniszterelnökkel. Miután az utóbbi időben ezek a találkozók voltak hivatottak helyettesíteni a Magyar Állandó Értekezletet, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) marad a határon túli magyarság és az anyaországi politikai erők egyetlen magas szintű fóruma, amely azonban legfeljebb a gondok megjelenítésére alkalmas, a megoldásukra viszont nem. A KMKSZ mindazonáltal igyekszik kihasználni a kínálkozó lehetőségeket, hangoztatta az elnök, így például a Szövetség kezdeményezte a KMKF illetékes bizottságaiban, hogy lengyel mintára tegyék ingyenessé a magyar vízumot a kárpátaljai magyarság számára. A KMKSZ már csak azért is célszerűnek tartja a lengyel megoldást szorgalmazni vízumügyben, mivel a jelenlegi rendszer több szempontból is rossz - mondta Kovács Miklós. Frusztráló élményeik vannak az embereknek a kapcsolattartási támogatással kapcsolatban is, hiszen a vízumért folyamodóknak csak egy töredéke él a vízumdíj megtérítésének lehetőségével - jelezte a szónok.

Elképzelhető, hogy a közeljövőben sikerül végérvényesen rendezni a vereckei honfoglalási emlékmű helyzetét, hangzott el a tanácskozáson, miután lehetséges, hogy a kérdés lekerül a legfelső szintű ukrán-magyar kapcsolatok és az ukrán belpolitika napirendjéről. Ebben az esetben az sem zárható ki, hogy az immár hónapok óta készen álló emlékjelet sikerül végre felavatni egy szerény ünnepség keretében. A KMKSZ vezetése addig is minden illetékes fórumnál tiltakozni szándékozik az emlékműnél történt minapi események miatt. Mint ismeretes, ukrán nacionalista fiatalok csoportja pénteken ukrán címert és a Kárpátaljára 1939-ben bevonuló magyar csapatoknak ellenálló ukrán fegyvereseket dicsőítő márványtáblát szerelt fel az emlékműre. (Azóta a táblát az illetékes hatóságok eltávolították, a "trizub" azonban még mindig az emlékmű tetején "díszeleg" - a szerk.)

Az oktatási miniszter által az ukrán nyelv tanításának javítására hozott intézkedések a nemzetiségi oktatási rendszerek felszámolásához vezetnek - szögezte le a kérdésről tartott tájékoztatójában Brenzovics László alelnök. Az ukránórák számának növelése, több tantárgy ukrán nyelven történő oktatásának bevezetése néhány éven belül oda vezethet, hogy iskoláink megszűnnek magyar iskoláknak lenni - hangsúlyozta. Hasonlóan káros hatású a felsőoktatási rendszer reformját előkészítő törvény is: lehetetlenné teszi a kisebbségek nyelvén történő felsőoktatást, illetve olyan folyamatokat indít el, amelyek felsőoktatási megaintézmények létrejöttét eredményezik. Ezek az intézkedések alkotmányellenesek, ellentétben állnak a hatályos nyelvtörvénnyel, Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaival is, mutatott rá Brenzovics László.

Az érdekvédelmi szervezeteknek ugyancsak megoldást kell találniuk az új típusú érettségi tesztek a magyarság körében meglehetősen lesújtó eredményeinek és következményeinek orvoslására, hangzott el. Brenzovics szerint nem kizárt, hogy próbaper induljon az illetékes hatóságok ellen az ukrán vizsga miatt, mivel az előírásokkal ellentétben a vizsgakérdések nem feleltek meg a magyar iskolák tantervének.

Mindezek a folyamatok helyenként máris katasztrofális következményekkel fenyegetnek, amelyek ellen mindenkinek fel kell vennie a harcot a maga helyén, mutattak rá az ülés résztvevői. A KMKSZ ezért már korábban nyílt levélben fordult ez ügyben az illetékes hivatalok mellett a magyar és az ukrán államfőkhöz és miniszterelnökökhöz, valamint a magyar európa parlamenti képviselőkhöz is. Kovács Miklós kifejtette továbbá: minden fórumon jelezni kell, hogy a KMKSZ ebben a tekintetben elhatárolódik attól a politikai erőtől, amely a bírált rendelkezések mögött áll. A Szövetség elnöke ezért az elnökséggel egyeztetve úgy határozott, hogy tiltakozása jeléül lemond a Mi Ukrajnánk - Nemzeti Önvédelem tömörülés jelenleg is érvényben lévő választási listáján elfoglalt 99. helyéről.

A KMKSZ most arra vár, sikerül-e előrelépést elérni az oktatással kapcsolatos kérdések terén Sólyom László magyar államfő július eleji ukrajnai látogatása során, illetve Julija Timosenko ukrán kormányfő ugyancsak júliusban esedékes budapesti látogatásakor. Ellenkező esetben további tiltakozó lépésektől sem riad vissza a Szövetség.

hk