"Falunap volt Császlóc falujában..."
Óvodát építenek a hollandok
Az ungvári járási Császlóc 2004-ig a szomszédos Kereknyével közös tanácsú település volt, Császlócon sem iskola, sem óvoda nem működött. Két évvel korábban úgy döntött a már önálló helyi tanács, hogy az egykori kórház lerobbant állapotban lévő épületében magyar óvodát nyitnak.
Helyi vállalkozók segítségével fedték át az épületet és elkezdték a felújítást, amelyhez segítséget kértek és kaptak a holland World Servants alapítványtól. Három héttel ezelőtt 32 holland fiatal, három tolmáccsal és koordinátorokkal érkezett Császlócra, akik a falu lakosait meglepő lendülettel kezdtek az épület belső munkálatainak kivitelezéséhez. A császlóciak igyekeztek közös rendezvényekkel, kirándulásokkal emlékezetesebbé tenni újdonsült holland barátaik ittlétét, akik megkísérelték megtanulni a magyar nyelvet Roják Mária polgármester asszony segítségével. Bacskai Béla szalókai nagyvőfélytől pedig magyar dalokat és táncokat tanulhattak. A helyiek ünnepséggel és közös falunapi mulatsággal köszönték meg holland vendégeik munkáját.
Az óvodánál Roják Mária polgármester és Papp Sándor római katolikus lelkipásztor mondott köszönetet a holland fiataloknak. Vezetőjük bejelentette, hogy egy játszótér teljes felszerelésének elemeit is Császlócra szállították már, amelyeket csak össze kell szerelni, illetve átadtak a polgármester asszonynak egy hatalmas táskát tele a jövendőbeli óvodásoknak szánt játékokkal. Végül az ünnepségre érkezett vendégek megtekintették a készülő óvodát.
A falunap a kultúrház előtt a helyi asszonykórus dalaival kezdődött, majd Brenzovics László, a megyei tanács és a KMKSZ alelnöke nyitotta meg a vigadalmat: "Ez a falunap azt szimbolizálja, hogy ez a község élni akar, hisz itt látunk lelkes embereket, akik fáradságot nem kímélve szervezték meg ezt az ünnepet. Az összefogás eredménye, hogy átadásra került az új óvoda első szakasza. Nagyon fontos esemény ez, hiszen nehéz anyagi körülmények között, csupán jó emberek összefogásából jött létre. Remélem, hogy ez a közös élmény, s az, hogy tudnak majd gondoskodni a gyerekekről, erőt ad a községnek ahhoz, hogy nemcsak fennmaradni, hanem fejlődni is tudjon."
Roják Mária polgármester köszönetet mondott a rendezvény megszervezését lehetővé tevő támogatóknak és a Kárpátaljai DORCAS segélyszervezetnek.
A kulturális programban a kisgyerekek magyar tánccal léptek fel. Humoros színdarabokat láthattunk a császlóci fiatalok és idősebbek előadásában. A helyi fiatalok matróztáncot és fergeteges cigánytáncot is bemutattak. Szép szavalatokat és dalokat is hallhatott a közönség. Végül a már korosabb Császlóci Csicsergő Csajok mutattak be fakanalas táncot Roják Mária polgármester asszony vezetésével. Egy erőpróbával kiválasztották Császlóc legerősebb emberét is, aki ezúttal Lukán Zoltán lett. A tombolasorsoláson szinte mindenki kapott ajándékot.
A holland vendégek produkciói közül nagy sikert aratott Marrit Simone Terpstra sok ügyességet igénylő Hip-Hap tánca, aki lapunk tudósítójának elmondta, hogy az észak-hollandiai Frizland Hardegarijp városából érkezett. Mint mondta, nagyon tetszik neki Kárpátalja, szerinte itt az emberek nagyon barátságosak, a természet pedig gyönyörű. A magyar zene viszont teljesen különbözik a hollandtól, de az is jó. Elmondta továbbá, hogy a múlt héten volt a tizenhatodik születésnapja, öt éve táncol és középiskolás. Az itt töltött három hét alatt főleg császlóci fiúkkal tudott megismerkedni, akik nagyon barátságosak. Arra a kérdésünkre, hogy egy tizenhat éves lány miért épít itt óvodát, a következőt válaszolta: "Szeretnék valami hasznosat tenni a világon."
A falunapon láthatóan mindenki jól mulatott, és aki bírt, reggelig táncolt a Palkó Tibor és zenekara által szolgáltatott zenére.
Roják Máriától azt is megtudtuk, hogy az óvoda építése tovább folytatódik a holland szervezet támogatásával, és jövőre újra jönnek Hollandiából fiatalok, igazolva, hogy tényleg jól érezték magukat Császlócon.
Badó Zsolt