A szezonnak vége. Julja még mindig a helyén

A nyári szabadságolások kezdetével befejeződött a politikai szezon, amely a lázas rángások ellenére nem hozott új felállást az ukrajnai nagypolitika élvonalbeli szereplői között.

A küzdelem tétje a főhatalom, de az eszközök között szerepel a játékszabályok megváltoztatása is, így különösen nehéz kiigazodni a helyzeten, még kevésbé az esélyeken.

Kérdésessé válik például, hogy melyik pozíció birtoklása adja a fő hatalmat Ukrajnában. Az elnöké vagy a miniszterelnöké? Egyelőre az elnöki pozíció adja a legnagyobb befolyást, de parlamenti többség nélkül az csak árnyéka a Kucsma-korszak elnöki hatalmának. Ha a parlament választja majd meg az elnököt, akkor ez a súly végképp elenyészik.

Úgy tűnik, a nehezen kalkulálható ukrán politikának kirajzolódik egy sajátossága: a lejárt elnökök regnálása végén alkotmánymódosításokra lehet számítani. Így történt 2004-2005 fordulóján, amikor a Kucsma-csoport a Juscsenko-veszély kezelése végett módosított alkotmányt. Most a Juscsenko-Baloga-Janukovics csoport töri a fejét hasonló megoldáson a Julja-problémára. Juscsenko egyébként nem jelentett veszélyt Ukrajna posztkommunista-oligarchikus rendszerére, és ilyen értelemben a Timosenko-fóbia is megalapozatlan.

Egyelőre azonban azon dolgoznak a szereplők, hogy ne is kerüljön sor a Timosenko tesztelésére: milyen lenne mint rendszerváltó reformer uralkodó. A taktikákban, amelyekben ezt meg lehetne akadályozni, nincs és nem is lehet egyetértés, mert mind Juscsenko, mind Janukovics a másik kezével akarja kikaparni a gesztenyét - kiiktatni Timosenkót.

Annak viszont esze ágában sincs kísérleti nyúlként passzívan várni az eredményt. Amikor Janukovicsék rászánták magukat a bizalmatlansági indítvány beadására, komoly ajánlatokkal kereste fel a kommunistákat és a litvineseket, azok pedig úgy jártak el, ahogy közvetlen anyagi érdekeik és a politikai taktikai szükségleteik diktálták. Az utóbbiak szerint nem volt értelme ingyen szívességet tenni Juscsenkónak, aki nem nasás szavazatokkal akarja Julját kiütni a miniszterelnöki székből, sem Janukovicsnak, aki ennek a posztnak lenne a legfőbb várományosa.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem próbálkozott Janukovics erélyesebben a bizalmatlansági indítványhoz szükséges szavazatok megszerzésével? Az előrehozott választások előtt megmutatta, hogy a donok is nagyon meggyőzőek tudnak lenni. A magyarázat alighanem a Régiókon belüli ellentétekkel magyarázható. Úgy tűnik, Rinat Ahmetov, a leggazdagabb ukrán még nem döntötte el, milyen kombinációt játszik, így a régiósok egyik irányba sem tudnak teljes gőzzel nekilódulni. A mostani totojázás egyértelműen Janukovics gyengülésével és Ahmetov erősödésével magyarázható.

Julja tehát miniszterelnökként kezdi meg a következő szezont, ami nem biztos, hogy olyan jó neki. A felpörgő, várhatóan jóval 20 % fölötti infláció nem egy népszerűségjavító tényező. Miniszterelnökként neki kell érte felelnie, anélkül azonban, hogy eszközei lennének a kezelésére. Mert ha nem is tudtak megegyezni a konkurensei az utód személyében, abban azért igen, hogy nem fogadták el a költségvetés módosítását.

A következő elnökválasztásokig egyre fogy az idő. Politikailag már inkább csak egy fél évet kell számolni, nem egyet, hiszen az utolsó néhány hónap alatt már nem lehet manőverezni, csak a kampányt végigcsinálni. A nagyobb léptékű kombinációknak szintén jelentős átfutási ideje van. Ősszel tehát el kell indítani a nagy léptékű hadműveleteket, ha valakinek van még ilyenre ereje az ukrán politikában. Ha nem, marad a sodródás: Juscsenko fúrja majd Timosenkót, aki megpróbál majd osztogatással támogatókat szerezni, Janukovics lesben áll, hátha visszahullik az ölébe a miniszterelnökség, miközben Ahmetov kalkulál, melyik kosárba hány tojást helyezzen el.

Sz. K. M.