Jelentős év a megyei onkológiai szakrendelő számára

2008. augusztus 1., 10:00 , 394. szám

A hazai orvosok nemrég tették közzé a rákos megbetegedések nyugtalanító ukrajnai statisztikáját. Mint kiderült, a mutatók alapján sajnos elsők vagyunk Európában: közel egymillió rákos megbetegedés és több mint 90 ezer áldozat évente. A szakemberek szerint a helyzet oka mindenekelőtt a viszonylag alacsony színvonalú diagnosztikában és az ukrajnai onkológiai intézmények általában is gyenge műszaki felszereltségében keresendő.

Valamivel jobb a helyzet Kárpátalján, ahol a fenti mutatók a legalacsonyabbak közé tartoznak az országban. Ráadásul a megyei onkológiai szakrendelő vezetői, a megyei állami közigazgatási hivatal (MÁKH) és a megyei tanács erőfeszítéseinek köszönhetően az utóbbi időben jelentősen javultak a betegek gyógyításának feltételei vidékünkön. A megyei szakrendelő épületében jelenleg is tartanak a felújítási munkálatok, s az év végére a vidéken európai szintű egészségügyi intézmény áll majd a rákbetegek rendelkezésére.

"Az onkológiai szakrendelő mai épülete még a múlt évszázad hetvenes éveiben épült - mondja Andrij Ruszin, az egészségügyi intézmény főorvosa. - Azóta egyszer sem végeztek itt nagyjavítást, ezért a rekonstrukció kérdése igen élesen merült fel. Szakaszonként, lépésről lépésre láttunk neki a tatarozásnak: először kicseréltük a csatornákat, majd a vízvezetékeket; aluplast ablakokat állítottunk be; rekonstruáltuk a fűtőházat stb. Ezek a munkálatok lehetővé teszik, hogy jelentősen csökkentsük a kiadásainkat."

Azonban nem csupán az energiatakarékosság problémája izgatta az orvosokat, hiszen az onkológiai szakrendelőben katasztrofálisan kevés volt a betegágy: az épület 120 beteg elhelyezésére volt tervezve, ennek ellenére 220 ággyal működött, miközben a megyében mintegy 400-450 ágyra volna igény. Miután az épület már így is jelentősen túl volt terhelve, elhatározták, hogy befejezik harmadik szintjének építését, ami további 90 férőhely kialakítását teszi lehetővé.

"Megértésben és teljes körű támogatásban részesültünk a megyei vezetés részéről. A MÁKH és a megyei tanácsi képviselők közreműködésével az új szint megépítésének kérdése a lehető legrövidebb időn belül eldőlt. A megye költségvetéséből 4 millió 250 ezer hrivnyát utaltak ki, és a munkálatok rekord ütemben indultak meg. A munka tulajdonképpen múlt év áprilisában kezdődött, s decemberben gyakorlatilag befejeződött az emelet építése. Ez ugyancsak a megyei hatalomnak volt köszönhető, hiszen a finanszírozás folyamatos volt, Oleg Havasi, a MÁKH elnöke időről időre kilátogatott az építési területre, személyesen ellenőrizte a munkálatok menetét, s adott tanácsokat..." - mondja Andrij Vasziljovics.

A főorvos szavai szerint 2008 eleve kiemelkedő éve az onkológiai szakrendelőnek, hiszen a tatarozáson kívül fokozatosan új berendezésekkel is ellátják az intézményt. "Az év végéig egész sor jelentős eseményt várunk - meséli Andrij Ruszin. Az első már megtörtént: működésbe lépett a Dániából hozott mágnesrezonanciás tomográf (ez mellesleg két évet vett igénybe, mivel a berendezést saját erőből kellett szétszedni külföldön, majd Ungváron ismét üzembe helyezni - A szerk.). Három-négy hónap múlva ugyancsak működésbe lép az új telehamoterápiás készülék, amelyet költségvetési pénzekből sikerült beszerezni. A megyei onkológiai szakrendelő egyébként is hatékony diagnosztikai berendezésekkel van felszerelve: az említett tomográfon kívül ilyen a computertomográf, a röntgenkészülék, az endoszkóp, az ultrahangos vizsgálatokat végző berendezés, a korszerű laboratóriumok stb. Vagyis mára lehetővé vált, hogy gyakorlatilag egy nap leforgása alatt teljesen kivizsgáljuk a pácienst. Figyelembe véve, hogy egy betegágy fenntartásának napi költsége 100 hrivnya, úgy a műtét vagy a kezelés előtti időszaknak hét napról két napra való csökkentésével közel 500 hrivnya megtakarítást érünk el egyetlen páciens esetében, ami évente közel hárommillió hrivnyát tesz ki."

Andrij Ruszin rámutat, hogy az utóbbi 2-3 évben az egészségügyi ágazat, s ezen belül az onkológia jelentős támogatása érzékelhető a megyei vezetés részéről. "Olyan összegeket, mint manapság, sohasem kaptunk. Ha összehasonlítjuk az egészségügy jelenlegi finanszírozását a 2004. évivel, az majdnem hatszorosára nőtt! Értelemszerűen ezen összegek segítségével mindent elkövetünk, hogy az emberek saját lakóhelyükön részesülhessenek európai szintű diagnosztizálásban és gyógykezelésben."

Egyébként nem csupán a megyei onkológiai szakrendelő kap új arculatot a közeljövőben. A vidék szinte valamennyi egészségügyi intézménye közelít ma az európai szabványokhoz - autonóm fűtési, szellőző, vízellátó, villamosenergia-ellátó rendszerekkel szerelik fel azokat. A megyei klinikai kórházban befejezéséhez közeledik az új sebészeti komplexum tetőzetének fedése. A projekt tervezett költsége több mint 16 millió hrivnya. Két új objektum építése is folyamatban van: épül a Rahói Járási Kórház szülészeti-nőgyógyászaki osztálya és a Beregszászi Járási Kórház új épülettömbje. A megyei alárendeltségű egészségügyi intézmények tatarozására és rekonstrukciójára a megyei költségvetésben 26 millió hrivnyát különítettek el. Összességében 2008-ban 200 millió hrivnyát utalnak ki a helyi költségvetéseknek az egészségügyi ágazat szükségleteire, ami 65 millióval több, mint tavaly. (Kárpátalja/Sztarij Zamok-Palanok)