A Novij Mir megcsonkított évfolyama

2008. augusztus 8., 10:00 , 395. szám

Kilencvenedik életévében elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin, a múlt század orosz és világirodalmának kimagasló alakja. Íróként, gondolkodóként olyasvalaki volt, aki fontos műveiben megrendítette az akkori szovjet világot. Írásaiból az derült ki, hogy a Gulág-lét és az azon túli élet azonos: szürke, kicsinyes világ, melyben alapvető emberi jogaiktól megfosztott milliók mozognak. Emberhez nem méltó lealázó küzdelmet vívnak a dupla adag kásáért, vagy a vérben és bűnben tobzódó hatalom újabb csúcsaiért.

A hruscsovi "olvadás" idején, 1962-ben megjelent műve, az Ivan Gyenyiszovics egy napja világszerte nagy hatást tett az értelmiségiekre. Hatással volt Kárpátalja magyar irodalomára is. Szerepe volt abban, hogy 1965-ben Ungváron megjelenhetett Kovács Vilmos Holnap is élünk című, a sztalini önkénnyel leszámoló regénye. A dolgok szépen épülnek egymásra: az orosz író művének része volt abban is, hogy a hatvanas-hetvenes évek fordulóján Kárpátalján, ezen a szovjet peremvidéken magyar polgárjogi mozgalom "ütötte fel a fejét."

Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett író életútját ismerjük. Sikerei csúcsán lett a Szovjetunióban, valamint írószövetségi döntés értelmében a teljes szovjetcsatlós palettán népellenség, imperialista bérenc, hazaáruló, a dicsőséges szocializmus és kommunizmus ellensége. Ezekkel az ékességekkel ellátva megfosztották állampolgárságától, majd 1974-ben kiutasították hazájából. Ezekben az években Alekszandr Iszajevicset utálni illett, s ezt nyilvánosan előnyös volt ki is mutatni. Irodalmi körökben különösen, cserébe számítani lehetett egy kis soron kívüli, tehetségtől nem függő előmenetelre.

Ekkor határoztuk el Fodor Géza barátommal, aki kizárólag az irodalomnak szentelte az életét - ebben a jegyben nagyon következetesen még kerti munkát sem volt hajlandó végezni -, hogy mi nyilvánosan fogunk Szolzsenyicint olvasni.

Elballagtunk a görög katolikus püspökségtől elrabolt, egyetemi könyvtárrá átbarkácsolt épületbe, s olvasójegyeinket bemutatva leadtuk a rendelést. Kértük a Novij Mir című leningrádi folyóirat 1962-es teljes évfolyamát. Bátrak, ugyanakkor félénkek, egyben elővigyázatosak is voltunk. Nem akartuk feltüntetni azokat a számokat, amelyben a híres regény, az Ivan Gyenyiszovics egy napja megjelent. A kedves és szép orosz könyvtároslány enyhén elpirult, majd elindult a folyóirat keresésére. Szokatlanul hosszú idő, bő félóra után tért vissza a folyóirattal. Változatlanul zavartan.

- De hiszen ebből hiányzik két szám! - szakadt ki belőlünk önleleplezően a méltatlankodás, amikor gyorsan átlapoztuk a bekötött példányt.

- Ki kellett vennünk - pirult csitítólag tovább a szép könyvtároslány. Sem ő, sem mi egyetlen szóval sem említettük Szolzsenyicint. Nem történt meg hát a "hazaáruló" író művének olvasótermi nyilvános olvasása. A politikai performance elmaradt, helyette őrzöm annak a lánynak a szép mosolyát. Olyan volt, mint egy bocsánatkérés a hivatalos ország ostobaságáért.

Tóth István