Oktatás: újjá kell építeni, ami leromboltatott

Ülésezett a KMKSZ választmánya

2008. szeptember 26., 10:00 , 402. szám

Az ukrajnai belpolitikai helyzet és a kárpátaljai magyar oktatás ügye szerepelt mindenekelőtt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmányi ülésének napirendjén múlt szombaton.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola dísztermében összegyűlt választmányi tagok és képviselők előtt Kovács Miklós, a szövetség elnöke tartott beszámolót az eltelt időszak történéseiről. Előadásának az ukrajnai belpolitikai helyzetet értékelő részében rámutatott, az ukrajnai országos pártok látszólagos tiltakozása ellenére többségük nem egy újabb koalíció kimunkálásán dolgozik, hanem máris az előrehozott parlamenti választásokra készül. Horkay Sámuel beregszászi alapszervezeti elnök, a választmány tagjának kérdésére válaszolva ugyanakkor Kovács annak a meggyőződésének adott hangot, hogy előrehozott önkormányzati választásokra egyelőre nem kell számítani.

Az Ukrán–Magyar Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság minapi, XIV. üléséről szólva a KMKSZ elnöke sajnálattal állapította meg, hogy az illetékes ukrán hivatalnokok elutasítottak minden arra irányuló kísérletet, hogy legalább az ígéretek, az ajánlások szintjén fontolóra vegyék a jelenlegi ukrán oktatáspolitika módosítását, amely hosszú távon a magyar iskolarendszer lerombolásához vezethet. Mint ezzel összefüggésben jelezte, a rombolás részben már meg is történt, a kérdés most az, miként lehet újjáépíteni azt, ami elpusztult.

Ugyancsak az oktatásügy problémáiról szólva dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke mindenekelőtt arra mutatott rá felszólalásában, hogy a jelenlegi oktatáspolitikai helyzet a 2002-2004 óta tartó negatív folyamatok eredménye. Mint emlékeztetett, 2004 volt az az esztendő, amikor a "narancsos" forradalom napjaiban megszületett az ukrán politikai nemzet, az eredménytelen magyarországi népszavazással pedig – mint a szónok kifejezte magát – "leírták" a határon túli magyarokat. Ezen a talajon jelent meg az előző kormány szocialista miniszterének végzetes rendelete az új érettségi vizsgarendszer bevezetéséről, amely hatásában a szónok szerint hasonló volt a második világháború korszakának hírhedt zsidóellenes törvényeihez, amennyiben szinte teljesen kizárta a kisebbségeket a felsőoktatási rendszerből, méghozzá a bolognai rendszerre, az esélyegyenlőség megteremtésére való álságos hivatkozással. A jelenlegi oktatási rendszer Orosz Ildikó szerint több szempontból is álságos és kirekesztő: egyrészt, mert azt sugallja, hogy az érettségin átesett fiatalok tudják az ukrán nyelvet, ami azonban távolról sem fedi a valóságot, másrészt azért, mert lehetetlenné teszi a magyar fiatalok számára az államilag finanszírozott felsőoktatási helyekre való bejutást, azaz kirekeszti őket a felsőoktatásból.

A magyarországi vízum iránti kérelem benyújtásához igénybe vehető támogató nyilatkozatok kiadásának menetéről számolt be a tanácskozáson Milován Sándor. A KMKSZ alelnöke elismeréssel szólt arról, hogy a magyar állam, módosítva korábbi gyakorlatát, miszerint nem nyújtott kedvezményeket nemzetiségi alapon, most lehetővé tette egy olyan dokumentum kiadását a két kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetnek a támogató nyilatkozat formájában, amelyet a magyar hivatalok is elismernek. Mint rámutatott, a két magyar szervezet megközelítőleg azonos számban, mintegy másfél-másfél ezer nyilatkozatot adott ki eddig. "Ha megfelelően sáfárkodunk a kapott lehetőséggel, az a magyar szervezetek bizonyos fokú megerősödéséhez is hozzájárulhat" – hangsúlyozta Milován. A KMKSZ alelnöke jelezte, hogy a kérvények elbírálásának folyamatában a szövetség vezetése teljes egészében az alapszervezetek elnökeire támaszkodik, akik személyesen ismerik a kérelmezőket, s az általuk jóváhagyott kérelmeket nem utasítják el.

A választmány tárgyalt a szövetség hagyományos őszi rendezvényeinek lebonyolításával kapcsolatos kérdésekről is. Mint elhangzott, a szövetség október 6-án Nagyszőlősön, báró Perényi Zsigmond szobránál emlékezik meg a szabadságharc mártírjairól. Október 18-19-én kerül sor Tiszacsomán a honfoglalási emlékünnepségre. A KMKSZ október 23-i ünnepségét Beregszászban rendezik. Az Aranyősz Nemzetközi Kórustalálkozót november 9-én, Técsőn, a KMKSZ alapszervezeti elnökeinek konferenciáját pedig november 15-16-án az ungvári járási Antalócon tartják meg.

szcs