Parti Nagy Lajos: Az irodalom nem szűnt meg

Exkluzív interjú

2008. október 17., 10:00 , 405. szám

A kortárs irodalom egyik napjainkban legtöbbet emlegetett fenegyereke, Parti Nagy Lajos József Attila-díjas költő-író minap Beregszász vendége volt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Tanszéke és a magyarországi Szépírók Társasága szervezésében A Könyv utóélete Kárpátalján címmel tavaly elindított sorozat vendégeként. Az író megnyugtatott bennünket: az irodalomnak van jövője.

- Parti Nagy Lajost nálunk elsősorban költőként szokás emlegetni mindmáig, holott az utóbbi években távolról sem csupán verset ír. Ön hogyan fogalmazná meg, mi az, amit a különféle szövegekkel, műfajokkal művel?

- Úgy 1990-ig valóban szinte csak verset írtam, aztán fokozatosan átalakult minden, olyannyira, hogy az utóbbi időben szinte egyáltalán nem írtam már verset. Írtam viszont az elmúlt mintegy másfél évtizedben sok prózát és néhány színdarabot is. Ha megkérdeznek, mi vagyok, általában azt szoktam mondani, hogy író, mert úgy gondolom, hogy ebben valahogy az összes többi műfaj is benne foglaltatik. Meglehet, első hallásra furcsának tűnik, hogy az ember egyszerre ennyi mindent csinál, pedig nem az. Ez egy mesterség, amin belül az ember többféle dologhoz hozzányúl, többféle kalandot akar.

- Valahol azt nyilatkozta egyszer, hogy "Úgy tűnik, a költészet az a műnem, amelyik a legépebben kijött a 20. századból. Tán mert annyira atavisztikus, annyira luxusa a létezésnek, hogy nem tudott a tömegmédiák, a nagy hepi-üzemek gazdaságos fűtőanyaga lenni." Ön szerint tehát van jelene és jövője is a versnek?

- Joszip Brodszkij egy múlt századi bon mot-ját idéztem ezzel, s azt akartam kifejezni általa, hogy bár a verses formákat is ezerszeresen lenyúlta a tömegkultúra, a magas költészet olyan képtelen dolognak tűnik a 21. században is, amellyel nem tud mit kezdeni. Ennél sokkal több kísértésnek volt kitéve például a próza vagy a dráma. A költészet így maradhatott meg egy különleges, valóban keveseknek szóló és keveseket érdeklő, de ilyetén módon talán még izgalmasabb műfajnak, valami olyasminek, mint az opera. Én egyébként azt látom Magyarországon, de Európában is, hogy nincs nagy közönsége a költészetnek, aki viszont olvassa, akit mégis érdekel, az nagyon is ínyenc és nagyon szereti. Még ez a kicsi közönség is bőségesen el tudja tartani, tovább tudja hagyományozni ezt a műfajt. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a költészet ma nagyon jó állapotban van.

- Valaki azt mondta, ma már fontosabbak a felolvasóestek, a költők-írók "médiaarcának" megteremtése, mint maga a mű, a könyv. Egyetért ezzel az állítással?

- Nem gondolom, hogy így volna. Azt hiszem, az a lényeg, hogy kinek mi a fontos. Hagyományosan ennek a műfajnak mégiscsak az a megjelenési módja, hogy megírok egy szöveget, és az megjelenik nyomtatásban. Ugyanakkor valóban nagyon fontos, hogy azokon az alkalmakon, amikor az ember felolvassa a saját szövegeit, akkor ezek a szövegek tudjanak szólni vagy működni. Kétségtelen, hogy az a hangoskönyvkultúra, amely most már a világnak erre a fertályára is betört a cd-k és dvd-k révén, maga is kiváltja az olvasókból, a szerzőkből a megszólalás igényét. Európában már vagy 25 éve nagyon szívesen hallgatják a szerzőket a saját hangjukon. Az is lényeges, hogy a hang egy egészen más olvasatot ad a szövegnek. Mindazonáltal mégis azt hiszem, az alapmódszer máig az, hogy szemben ülök egy szöveggel, és szükség esetén vissza tudok lapozni benne. Ehhez képest minden más csak kiegészítő. Ezzel együtt nem állok ellent azoknak a helyzeteknek, amikor fel kell olvasni szövegeket, hiszen mégiscsak én, a szerző értem őket pontosabban, mint egy színész, aki talán csak egyszer olvassa el, mielőtt elmondaná. Más kérdés, hogy amikor egy színész dolgozik ezekkel a szövegekkel, akkor valóban létrehozza belőlük a maga olvasatát, a maga értelmezését, de az már nem az irodalom, hanem a színészet mezeje.

- Véleménye szerint úgy 30-40 év múlva hogyan él majd együtt az akkori irodalomtankönyvekben az úgynevezett klasszikus magyar irodalom és a mai kortárs magyar irodalom, azok a bizonyos "szövegek"?

- Gyakorta emlegetünk szöveget, de igazság szerint nem azért, mert ez egy nagyon határozott irodalomelméleti megkülönböztetés lenne, hanem azért, mert olyan mértékben fellazultak a műfajok, a műformák. A "szöveg" kifejezés viszont neutrális, ugyanakkor utal bizonyos megmunkáltságra. Kiváltja azokat a kínos helyzeteket, amikor az ember nem mindig tudja a klasszikus műfajelmélet szerint egykönnyen megnevezni azt, amit csinál. Egyébként ezek a művek természetesen belekerülhetnek a jövő irodalomkönyveibe, amennyiben lesz még irodalomoktatás. Az irodalom nem szűnt meg a Nyugat negyedik nemzedékével vagy Pilinszky Jánossal, Weöres Sándorral, Nagy Lászlóval, hanem folyamatosan újratermeli magát, a maga író-költő nemzedékeit.

hk