Pokrócot Salánkról
Eleink - a bőrből, szőrméből készült ruhadarabok kivételével - évezredeken át növényi rostokból, illetve állati eredetű fonalakból, háziipari módszerekkel készítették a ruháikat, valamint megannyi, szükséges vagy éppen az otthonukat ékesítő holmit, a szőnyegektől és a pokrócoktól - az ágyneműn át - a függönyökig. És bár az elmúlt évszázadban faluhelyen is töredékére csökkent a háziipar jelentősége, ma is találkozhatunk olyan asszonyokkal, akik régi vagy a régi minták alapján készült új szövőszékeken (esztovátákon), hagyományos módon készítik a maguk szőtteseit, mint például Fanta Jolán a nagyszőlősi járási Salánkon.
- Édesanyám tanított meg erre a mesterségre, olyan húszéves forma koromban, s már mintegy ötven éve szövök. Ami pedig az "utánpótlást" illeti, nemcsak a lányom, de mindhárom lányunokám is elsajátította a szövés fogásait - fejti ki beszélgetőtársam. - Amúgy csak télen szövünk, amikor nincs munka a mezőn. A munkafolyamatok során előbb felvetjük a cérnát, majd a cérnaszálak közé berakjuk a szétszedett ruhadarabokból származó, színek szerint különválogatott rongycsíkokat, s ezekből szőjük egybe a pokrócokat. Ezek általában 70 centi szélesek, a hosszuk pedig a megrendeléstől függően két-három, esetleg négy méter, amennyiben hosszú a szoba, vagy a folyosóra kerül a pokróc, de akár ötven méter hosszút is lehet készíteni, ha nem választjuk el egymástól a megszőtt darabokat. És hogy milyen gyorsan megy a munka? Egy órámba telik, mire megszövök egy egyméteres rongypokrócdarabot.
Régen, persze, amikor még én tanultam szőni, nemcsak pokrócokat, hanem ruhákat is készítettünk, s később is szőttem konyhai kendőket (köztük kockásakat is, szedett csíkosakat is) meg zsákokat, de aztán abbahagytam. Pedig azok a zsákok tartósabbak a mostani, műszálból készült, "egyszer használatos" zsákoknál, csak hát nem kapnék értük annyi pénzt, hogy megérje a megszövésük - folytatja. - Amúgy, fiatalkoromban a szövőszékek hosszabbak voltak, mint most, s elérték a három-négy méteres hosszúságot (ma kétméteresek), mert akkor még kenderszálakat használtunk a cérna helyett, ezeket pedig alulról meg kellett szárítani, s ez a folyamat hosszabb esztovátát igényelt. Miről is volt szó? Hogy ne bolyhosodjon, hanem szépen lesimuljon a kender, csirizzel kentük be a szálakat, majd izzó parazsat tettünk a szövőszék alá, hogy megszárítsuk a csirizt. Később viszont megkurtítottuk a szövőszéket. És hogy milyen idős az esztovátám? A jelenlegit 11 éve szerkesztette meg a vejem, a régi pedig 70-80 éves volt, amikor "leváltottuk
", míg a vetőt (amire feltekerjük a cérnát) a rajta lévő felirat szerint 1930-ban készítette a néhai Popovics András, s még mindig működik. Megjegyezném: vannak százéves szövőszékek is...
Az 1980-as évek végéig, a határforgalom megkönnyítéséig csak a maguk számára szőttek pokrócokat az otthonukban összegyűlő kinőtt, elnyűtt ruhákból, s két-három év alatt gyűlt össze annyi rongy, hogy belevágjanak a szövésbe. Húsz éve viszont már nagyobbrészt eladásra készítik a rongypokrócokat, s használt ruhaneműt vásárolnak meg, majd dolgoznak fel a legyártásukhoz. Tíz hrivnyába kerül egy zsáknyi ruha, s háromzsáknyi használt ruha kell ahhoz, hogy megszőhessenek 50 méternyi pokrócot. A cérna viszont drágább, 40 hrivnyát kell fizetniük az 50 méternyi pokróc előállításához szükséges cérnamennyiségért, s ha a cérna hosszabb ideig állt a raktáron, akkor bizony hajlamos rá, hogy elszakadjon.
Kezdetben maguk szállították el a termékeiket a magyarországi piacokra, Fehérgyarmatra, Mátészalkára vagy Nyíregyházára, ahol kezdetben 80, később azonban már 200 forintot fizettek a pokróc méteréért. Akadt viszont olyan vásárló is, aki 200-ért megvette, majd 600-ért továbbadta a termékünket, ma pedig a határ túloldalán minimum 400-500 forintot taksál az áru métere. Ám Fanta Jolánék már évek óta viszonteladóknak adják el a termékeiket, akik a legutóbbi időkig öt hrivnyát fizettek egyméternyi pokrócért, az áremelkedések hatására viszont újabban hat hrivnyára nőtt az áruk.
- A múlt télen különben kitaláltam, hogy nagyon jó árnyalatokat kiadó, szép, színes szőnyegeket is szőhetünk az erre a célra megvásárolt használt pulóverekből - vált témát az idős asszony. - Ám még csak harmincméternyit készítettem, saját részre, és nem is tervezem, hogy eladásra termeljek. Nem érné meg, mert nem fizetnék meg a belefektetett sok-sok munkát. A szőnyeg megszövése ugyanis kétszer annyi fáradsággal jár, mint a pokróc előállítása, lévén, hogy szálanként szét kell bontani a pulóvereket, majd össze kell tekerni a különböző színű szálakat, hogy szép legyen az eredmény. Amúgy a cérna felvetése is nagy odafigyelést igényel - pokrócszövéskor is -, vigyázni kell rá, hogy ne vessük egymásra a cérnaszálakat. Nem is tanulja meg minden pokróckészítő a dolgot, így vagy elhívnak magukhoz, felvetni a cérnát, vagy elhozzák a vetőt, hogy feltekerjem rá a szálakat. A lányom meg a három unokám viszont mind elsajátították a dolgot...
Ugyancsak Fanta Jolánnal tekerteti fel a cérnát a vetőre beszélgetőtársam sógornője, a szomszédos Nagykomjátról Salánkra került Fanta Mária, akitől - egyebek mellett - aziránt érdeklődtem, mennyiben különböznek a salánki szőttesek a szülőfalujában készültektől.
- Különböznek a konyhai kendők mintái - fejti ki. - Lánykoromban, a szüleimnél káposzta alakú, farkasfogas meg tulipános mintákat is szőttünk a sakktáblaszerű mintázat mellett, s itt, Salánkon is készítettem káposztás mintájú kendőket. A komjáti pokrócoknak pedig bonyolultabb a mintázatuk, mint az ittenieknek.
Ami meg az értékesítést illeti - váltunk témát - tíz-tizenkét éve szövök eladásra, s kezdetben a nyíregyházi, valamint a nagyecsedi piacon bocsátottam áruba a pokrócaimat, egy-egy alkalommal 30-40 méternyi terméket, és 200-250 forintot kaptam méteréért. 2003 óta azonban viszonteladóknak adom el a rongypokrócokat, mert a megnőtt jószágállomány miatt már nincs időm a magyarországi piacozásra, pedig ott több pénzt kapnék az áruért, mint itt.
- A családjában ki folytatja a pokróckészítői hagyományt?
- A két lányom meg a lányunokáim is megtanultak szőni, de már nem foglalkoznak vele...
Lajos Mihály