Vasárnapi üzenet: 2026. február 15.

„Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne. Azt mondta azért Jézus a benne hívő zsidóknak: »Ha megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok, és megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.«”       

János 8, 30–32

Ebben az igében a Jézus által felmutatott cél a tanítványság. Ennek azonban vannak feltételei.  

Nyitottság. Jézus közössége (hatása) és tanítása (igazsága) felé. Az előzményekben sokan hallgatják Jézust. A hallgatóságon belül alakul ki egy Jézus által megszólított közösség. A nyitott közösség bemutatása a szövegben: „azokhoz, zsidókhoz”. A megszólítottak megnevezésformája mutatja, hogy az általánosságot jelentő nemzetiséghez (zsidók) képest egy különleges többlettel rendelkező csoportról van szó. Akik Jézus felé nyitottak, azoknak az átlaghoz képest valami többletük van, de még nem változik meg az átlagon belüli pozíciójuk. A Jézus felé nyitottság (igehallgatás, Jézus megjelenő jelenlétéhez igazodás, Jézus tanításának ismerete, idézése) nem következik a világi közösségekből: ez többlet. Ez a többlet még nem jelent a mulandóság rabságában (a bűnei, a megterhelései és a szindrómái között tehetetlenül) fuldokoló közösségből kilépést, és nem jelent üdvözítő krisztusi közösséget. Mert a Krisztus felé nyitottság ezt a továbblépési lehetőséget is jelenti. A kérdés, hogy a Krisztusra nyitottság állapotából lesz-e folytatás a nyitottság iránya felé?  A Jézus felé nyitottság közegében az ember Jézushoz hasonlóvá formálódik („Gyönyörködj az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit” – Zsolt. 37, 5.).

Hit. Hinni Jézusban és Jézusnak („Sokan hittek Benne; így szólt Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek neki” – 30 b–31 a.). A „Krisztusban” való hit átrendezi az információ igazságának elfogadási eszközei közötti rangsort (az értelem és hit helyett): Istentől jövő hit és emberi értelem („azért fogadom el, mert tőled van/Te jelentetted ki/Te mondod”). Jézus megértésének feltétele Jézus elfogadása. Egy szakaszon még meg lehet érteni Jézust, amíg az emberi természet és értelem előkészített kérdéseire a válaszokat ismerjük fel nála. De ez nem a megtartó és főleg nem a teljes (itt szabadítást elérő) igazság. A szabaddá tévő igazság csak a hit számára (a hit lépése után) tárul fel (amikor lemondok a magam értelmének a kizárólagos elfogadási eszköziségéről).

Kitartás. Megmaradni az igében („ha ti megmaradtok az Én igémben…” – 31 b). Küzdeni kell azért, hogy mindenkor az ige érvényesüljön nálam (totális függés az Isten igéjétől: „Csak az jöjjön ki a szátokon, ami hasznos az építésre” – Ef. 4, 29; „Gondolataim Isten igéjének fogai” – Gal 5, 15–24; „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is volt” – Fil. 2, 5–7; „Ne éljek már többé soha én, Lelkeddel élj Te bennem” ének).

A következmény a tanítványság, a mesterrel való azonosulás. Nincs olyan elrontott élet, súlyos hiány, megbocsáthatatlan bűn, megátalkodott szív, tönkrement közösség, emberi gyengeség, letehetetlen sértés, mely akadálya lenne az Isten akarata kibontakozásának. Az igével egy olyan eszközt kap meg a tanítvány, amely korlátlan újjáteremtési lehetőséget ad neki (totális szabadságot a teremtésre). De csak az ige (a jó mag) tesz a jóra szabaddá. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”

Radvánszky Ferenc
református lelkipásztor

(szerk.: Tóth János)