Rendhagyó irodalomórák

2008. november 28., 09:00 , 411. szám

Az elmúlt héten rendhagyó irodalomórákat tartott vidékünk több iskolájában Szőke István Attila magyarországi költő, aki Várföldi Tamás, az érdi Egymásért Alapítvány elnökének kíséretében érkezett Kárpátaljára.

Az 1997 óta alkotó, eddig 12 verseskönyvet, illetve 7 CD-t megjelentető költő előadásokat tart szerte a Kárpát-medencében. Kárpátalján Husztra, Salánkra és Munkácsra látogatott el.

A Huszti Általános Iskola tanulóinak - akik mellett több szülő is részt vett az irodalomórán - elsőként az irodalomról, költészetről tartott előadást, szólva arról, mennyire fontos egyik legfőbb nemzeti kincsünk, a magyar nyelv megőrzése a szórványvidékeken. Majd Barangolás betűink büszke birodalmában címmel játékos irodalmi vetélkedőre került sor.

Salánkon idézetekkel színesített előadásában bemutatta verseit, megosztotta a hallgatósággal az anyanyelv és a költészet csodáival való találkozásainak meghatározó élményeit, érdekes, humorral fűszerezett nyelvi játékokat játszott a közönséggel.

A Munkácsi Szent István Líceumban Megszentelt múltunk magyar mesét mond címmel került sor rendhagyó irodalomórára, mely nemzeti irodalmunk keresztmetszetét nyújtotta a honfoglalás korabeli mondáktól egészen a 21. századig. A diákok az előadás utáni játékos vetélkedés során maguk is kipróbálhatták a "költői mesterséget", de az is kiderült, ki mennyire jártas a magyar nyelv és a helyesírás rejtelmeiben.

Szőke István Attila előadásai emlékezetes élményt jelentettek diákoknak és felnőtteknek egyaránt. Elkötelezettsége, lelkesedése azt az érzést erősítheti, hogy a félrenevelt és félrevezethető emberek Magyarországa mellett létezik a nemzetben gondolkodó emberek Magyarországa is...

fzs, lm