Elbúcsúztatták Szemedi János megyés püspököt

2008. december 12., 09:00 , 413. szám

Életének 88. évében szombaton elhunyt Szemedi János nyugalmazott görög katolikus megyés püspök. A püspököt kedden búcsúztatták Ungváron, majd még ugyanaznap, végrendeletének értelmében szülőfalujában, a nagyszőlősi járási Kiskopányban helyezték örök nyugalomra.

Az ungvári Szent Kereszt-székesegyházban több százan búcsúztatták Szemedi püspököt, aki a Szovjetunió széthullásakor, a görög katolikus egyház újjászületésének pillanatában állt a Munkácsi Görög Katolikus Püspökség élén. A több órás felemelő szertatáson számos magas rangú egyházi vezető vett részt Ukrajnából, illetve a szomszédos országokból, s ott voltak a kárpátaljai keresztény egyházmegyék vezetői is.

Az 1921-ben született Szemedi Jánost az Ungvári Görög Katolikus Hittudományi Akadémia elvégzését követően 1947-ben szentelte pappá és nevezte ki akadémiai tanárrá a szovjet titkosszolgálat által még ugyanebben az évben meggyilkolt, néhány éve boldoggá avatott Romzsa Tódor püspök.

A görög katolikus egyház 1949-es betiltása és a munkácsi egyházmegye felszámolása után a fiatal pap az egyik ungvári közlekedési vállalatnál helyezkedett el gépkocsivezetőként, ahonnan 1987-ben ment nyugdíjba. Püspökké titokban szentelték Murányi Miklós apostoli vikárius 1978-ban bekövetkezett halála után. Az illegalitás veszélyes körülményei között is sikerült megszerveznie a papképzést. Püspöki tisztségéből 2001-ben vonult nyugalomba.

Szemedi püspöknek köszönhetően alakult meg az egyház legális működésének 1989-es engedélyezését követően a Beregszászi Magyar Görög Katolikus Esperesi Kerület, amelyhez a magyar görög katolikus lelkészek és hívek tartoznak. (Kárpátalja/MTI)