Teleházátadás Csetfalván

2008. december 18., 09:00 , 414. szám

Folytatódott a KMKSZ-nek a Szülőföld Alapnál elnyert pályázati támogatásból indított Teleház-programja, melynek fő célja az internet eljuttatása a magyarlakta településekre, így bekapcsolva őket a világ információs hálózatába. Legutóbb december 10-én a beregszászi járási Csetfalván került sor teleházátadásra.

A település polgármesteri hivatalában tartott megnyitó ünnepségen az értékes számítástechnikai felszerelést Sin Józseftől, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettesétől, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete elnökétől Czapp József, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke és Papp József, Csetfalva polgármestere vette át. Sin József beszédében a jelenlegi technikai-információs társadalomról, az internetes világhálón keresztül történő információáramlásnak egy közösség életére gyakorolt pozitív hatásairól beszélt, annak a reményének adva hangot, hogy a teleház hasznára, segítségére lesz majd Csetfalva lakosságának mind az egyéni ismeretszerzésben, mind a más településekkel kialakított gyümölcsöző kapcsolatokban. Mint beszédében elhangzott, remélhetőleg sikerül majd helyben találni olyan fiatalokat, akik vállalják a teleház üzemeltetését, s ezzel együtt az érdeklődők segítését a számítógépes munka és az internethasználat megismertetésében. Sin József végezetül elmondta: az internet bekötését és a szolgáltatás költségeit a KMKSZ a következő évre magára vállalja.

Czapp József a település lakóinak köszönetét tolmácsolta. Mint mondta, a számítástechnikai felszerelésre nagy szükség volt már, különösen azon fiataloknak, akik gimnáziumban, líceumokban, főiskolán tanulnak. Végezetül Papp József mondott köszöntőt, aki elmondta: a teleház ideiglenesen a polgármesteri hivatalban kerül elhelyezésre, amíg az erre a célra szánt épület tatarozását el nem végzik.

-halász-