Oroszország a csapot elzárta

2009. január 9., 09:00 , 417. szám

Oroszország beváltotta fenyegetését, s a ki nem egyenlített ukrán adósságra, az idei évre szóló gázszállítási megállapodás hiányára, valamint az Európába irányuló földgáz megdézsmálására hivatkozva a hét elején teljesen leállította a gázszállítást Ukrajnába, illetve Ukrajnán át Európába.

Az orosz lépés több európai országban, így például Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában, Bulgáriában azonnali ellátási problémákat okozott, de jelentős korlátozásokat kellett bevezetni a szomszédos Szlovákiában, ahol a készletek csak néhány napra elegendők, s korlátozták a nagyfogyasztók gázfelhasználását a valamivel nagyobb tartalékokkal rendelkező Magyarországon is.

Az Európai Unió kezdetben meglehetősen lagymatagon fogadta az orosz-ukrán gázvita elmérgesedéséről érkező év eleji híreket, s csak amikor szinte a nullára csökkent az Oroszországból érkező gázmennyiség, illetve amint az orosz gáztól leginkább függő országok kórusa egyre hangosabbá vált, kezdte követelni mind határozottabban Oroszországtól és Ukrajnától a konfliktus mielőbbi rendezését, illetve a gázszállítás azonnali újraindítását.

Ukrajnában az előző év végéhez hasonlóan idén is úgy tűnik, hogy három egymástól független erőközpont hadakozik gázügyben az oroszokkal. Viktor Juscsenko államfő, Julija Timosenko miniszterelnök, illetve a nemzeti gázmonopólium, a Naftogaz Ukraini vezetői külön-külön igyekeznek lépéseket tenni a konfliktus rendezésére. Egyetértés legfeljebb abban mutatkozik közöttük, hogy nem ismerik el a tavalyi gázfogyasztásért fennálló ukrán tartozás tényét, igazságtalannak tekintik azt az orosz követelést, hogy Ukrajna idén fizessen 450 dollár körüli piaci árat az orosz földgázért, illetve felróják az észak-keleti szomszédnak, hogy politikai nyomásgyakorlásra használja fel a gázvitát.

Washington szerdán figyelmeztette Moszkvát: azzal, hogy az energiaexport eszközével szomszédait fenyegeti, aláaknázza a nemzetközi rendet. Sólyom László magyar köztársasági elnök megbeszélést javasolt a magyar és az ukrán energiaügyi miniszter között Viktor Juscsenko ukrán államfőnek küldött levelében. Azt is indítványozta, hogy a január 12-re tervezett magyar-ukrán államfői találkozó napirendjére vegyék fel az energetikai kérdéseket.

Csütörtökön Brüsszelben az orosz gázóriás, a Gazprom, a Naftogaz és az EU vezetői konzultáltak a vita megoldásának módozatairól. Ukrán részről jelezték, hogy amennyiben Oroszország felújítja az Európába irányuló gázszállítást, úgy garantálják a tranzit zavartalanságát. Ukrajna abba is beleegyezett, hogy az EU megfigyelői ukrán területen ellenőrizzék a gáz áthaladását.

A gázcsapok elzárásának immár országunkban is jól érzékelhető következményei vannak, máris megkezdődtek a korlátozások. A Naftogaz mindenekelőtt a legnagyobb fogyasztóknak számító kohászati és vegyipari nagyvállalatok ellátását fogta vissza 20-50 százalékkal, ezenkívül várhatóan a közszolgálati intézményeknél is takarékossági intézkedéseket vezetnek be. Az orosz szállítások leállításának következtében a vezetékekben csökkenő gáznyomás miatt Szevasztopolban szünetel a melegvíz-szolgáltatás, s langyosak a fűtőtestek a keleti megyékben és Kijevben is.

Kárpátalján egyelőre nem érzékelhető közvetlenül a gázhiány, korlátozó intézkedésekre azonban nálunk is számítani lehet. Érdeklődésünkre a megyei állami közigazgatási hivtalban azt mondták, hogy a kérdésben a Zakarpatgaz vezetői az illetékesek, a megyei gázszolgáltatónál viszont lapzártánkig senki sem akadt, aki nyilatkozni kívánt volna ez ügyben.

pszv