Bujaló Bernát atya: aki motorbiciklin látogatta a híveket

Meghurcolt lelkipásztoraink

2009. február 13., 09:00 , 422. szám

A kárpátaljai római katolikus papok sorában az utolsók között vitték sztálini munkatáborba Bujaló Bernát ungvári plébános atyát, ungi főesperest, kárpátaljai római katolikus vikáriust (helynököt). Hogy cikkünkben életét és munkásságát össze tudtuk foglalni, azért köszönet illeti az Ungváron élő, egykor a tisztelendő mellett szolgálatot végző Bátyi Annát, aki - mivel jól ismerte az atya életét - kis füzetecskében leírta életrajzát, melyet Bohán Béla beregszászi plébános bocsátott rendelkezésünkre. Az ebben leírtak nem pusztán egy pap mindennapi életét ismertetik, hanem láttatják azokat az embert próbáló eseményeket is, melyek a kor katolikus papjainak sorsát jellemezték.

Bujaló Bernát 1901-ben született az ungvári járási Nagyráton. Édesapja földműves volt, három lány- és három fiúgyermeket nevelt. Bernát középiskoláit Ungváron és Szatmáron végezte el, majd Budapesten tanult teológiát. Jeles tanuló volt, amit a fennmaradt bizonyítványok is igazolnak. Pappá szentelésére 1925-ben Budapesten került sor, miután az ungvári járási Felsődomonyára helyezték. 1926-tól 1935-ig Ungváron volt káplán és hitoktató. A Drugeth-gimnázium hitoktatójaként a tanintézményben megszervezte a Mária kongregációt. 1935 és 1938 között az Ungváron működő szemináriumnak volt az igazgatója. 1936-tól szentszéki tanácsos. 1938-tól ungvári gimnáziumi hittanár, majd 1942 után ungvári plébános és ungi főesperes.

A szovjet csapatok 1944-es bevonulását követően a megszálló hatalom megszüntette az egyházi iskolákat és betiltotta a hitoktatást, így munkája egyre nehezebbé vált. 1950-ben ezüstmiséjén - melyet a kommunista terror miatt Nagybereznára elvonulva, zárt ajtók mögött tartottak - mindössze Bátyi Anna és a templom harangozója volt jelen.

Bátyi Annától tudjuk, hogy abban az időben nem volt fűtés a templomokban, Bujaló atya viszont nehezen viselte a hideget. A "fűtést" leleményesen oldották meg. "A nyári szabadságom alatt az Ungba lábaltam és szép lapos köveket szedtem, hogy a tömeggyóntatásnál egy kis meleget vigyek be a gyóntatószékbe - írja Bátyi Anna. - A harangozóéknál megmelegítettem őket, újságpapírba csomagoltam, a meleg téglát a lábához, a köveket a kezébe adtam. Fázós ember volt. Különösen husvétkor, sz. József napján, amikor az iparos emberek nagy számban gyóntak, és karácsonykor. Vagy tíz gyónó után kicseréltem a köveket. Minden alkalommal megköszönte a figyelmességet és elismerte, hogy jót tettem vele. Lelkes gyóntató volt. A város csak ébredezett, ő már hátul ült a gyóntató székben és várta a gyónókat."

A papok egyenkénti elhurcolásának láttán Bujaló Bernát is mindennap készült erre a tragikus fordulatra. 1952 márciusában aztán őt is letartóztatták. Elfogatásának és fogságának története kapcsán ismét Bátyi Annát idézzük: "Jelen voltam az elfogatásánál. Munka után (egy bankban dolgozott Ungváron - F. Zs.) minden nap bementem a templomba szentséglátogatásra. 3 megbízott bejött a templomba, nagy zajjal kinyitották a gyóntatószékeket, felmentek a szószékbe, majd a kórusokat végig dübörögték. Legvégül a sekrestyébe találtak rá, rózsafüzért imádkozva. Engedelmesen elindult velük, az oltár előtt térdre borulva elköszönt a szentségi Jézustól, nekem meg fejet hajtott. Kikísértem, akkor láttam, hogy még 2 megbízott csatlakozott (...)

Másnap reggel hiába vártuk, nem jött misézni.

(...) Akkor közeledtünk a börtönhöz. Nem akadt társam, mert mindenki félt. Cigarettával kenyereztem le a kapu előtti fegyőrt. Megismertetett a cella takarítónőjével. Jó pénzért sikerült bejuttatni a misézéshez szükséges kellékeket, a bort orvosságos üvegcsébe, az ostyát tablettás szelencébe, mindig apránként. Ez így ment rendszeresen. A takarítónő pénzért minden információt megadott. Azt is megüzente az atya, hogy az esti harangszó behallatszik a cellájába. Augusztusba megmondta a takarítónő, hogy 15-én (Nagyboldogasszony) fogják szállítani. Ugy is volt. Ezt már megmondtam a templomba a hiveknek, akik egymásnak továbbitották. Nagyboldogasszony napján este marhaszállitó vagonba szállitották. Nagyon sokan gyűltek össze, feketedett a teher lerakodó platform. Vizzel itatták őket aluminium csajkából. Az atya intett a rácson keresztül, hogy térdepeljünk le. Megáldott mindnyájunkat, és elindult a vonat. Uralba vitték vasutépítésre."

1956-ban szabadult. Hazatérve Nagyrátra azonban nagy csalódás érte. Még lágerbe vitele előtt egyes családoknál megőrzésre hátrahagyott bizonyos tárgyakat, melyeket azonban most nem kapott vissza. A hiányt hűséges hívei igyekeztek pótolni, noha megjegyzendő, hogy az atya igen igénytelen volt. Bátyi Anna bátyja öltönyt varrt neki, a saját kérésére "cájg" anyagból. Bernát atya Ferenc testvére házában talált otthonra. Erzsébet unokahúga az esküvőjét követően egy éven belül megözvegyült, aki e tragédia után minden szeretetét nagybácsijára fordította.

1956 végén Nagybereznára kapott kinevezést. Mindennap vonaton tette meg a Nagyberezna és Nagyrát közötti 50-55 kilométeres utat. Ezekről az időkről szintén Bátyi Anna visszaemlékezéséből alkothatunk képet.

"Én továbbra is segitettem a papi munkájában. Ostyát sütöttem, a templomi ruhákat rendbe tartottam, mostam, vasaltam. Bőröndöt vettem, hogy szépen tudjam szállítani."

Abban az időben minden papnak - ha volt írógépe - a betűmintát le kellett adni a belügyi és a vallásügyi osztálynak. Minden vasárnapi prédikációnak a másolatát szintén le kellett adni akár géppel, akár kézzel volt írva.

Bernát atya adakozásból vett egy motorbiciklit, hogy el tudja látni a Nagybereznai járás falvait, köztük Turjaremetét, Hutát, Lyutát. Temetés nagyon gyakran volt. A vasárnapi misére is el kellett jutni valahogy. Az elsőáldozók előkészítése szívügye volt. Arrafelé viszont csak autóbusz járt. A zsúfolt buszba viszont nem mindig fért be, előfordult, hogy meg sem állt a busz. Mint Bátyi Anna fogalmazott, emésztette magát, hogy nem tud idejében ott lenni.

"A beregszászi Linner doktor úrral nagyon jó kapcsolatban volt. A doktor úr látta el miseborral, ő pedig a segítségemmel báriummal viszonozta azt, amire a röntgenezéshez volt szükség.

1967-től Szerednyén teljesített papi szolgálatot. Szürtétől vonattal utazott Ungvárra, majd autóbusszal Szerednyére. A busz tömve volt. Segítséget kellett kérnem egy asszonytól, aki előre megvette a jegyet és az atyának kezébe adta. Ez már nagyon kimerítette a szívét."

Bernát atya Szerednyén tartotta meg aranymiséjét, 1975-ben. A lágerévek nem múltak el nyomtalanul: egészsége folyamatosan romlott, egyre gyengébb és gyengébb lett. "Olyannyira gyenge volt a szíve, hogy egy heti fekvés után 1979 február 12-én életének 78-ik évében, papságának 53-ik esztendejében elhunyt" - írja az idős hölgy.

Ráton helyezték örök nyugalomra. Emlékét síremlék hirdeti, melyet az azóta szintén elhalálozott Károlyi Lajos atya állíttatott neki, ki Bernát atya mellett fejezte be a teológiát.

Fischer Zsolt