Európai projektek, gazdaságfejlesztés, idegenforgalom

Megyei tanács - határ menti együttműködés

2009. június 5., 10:00 , 438. szám

Az elmúlt napokban dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettese, a KMKSZ alelnöke megbeszélést folytatott a Heves megyei küldöttséggel és részt vett egy Nyíregyházán rendezett konferencián. Mindkét esemény a határ menti együttműködést érintette.

Május 26-án dr. Brenzovics László megbeszélést folytatott dr. Benkár Józseffel, Heves megye főjegyzőjével, valamint a megye kereskedelmi és iparkamarájának képviselőivel. Áttekintették a két megye gazdasági együttműködése ösztönzésének lehetőségeit. A tárgyalások eredményeként Heves megye is részt vesz az ősszel Ungváron sorra kerülő Zakarpateurotur nemzetközi idegenforgalmi kiállításon és vásáron, Kárpátalja pedig az Egerben szeptemberben megrendezendő Kárpát-medencei gazdasági konferencián. Kárpátalja és Heves megye idén tavasszal kötöttek együttműködési szerződést, mely jelentős mértékben elősegíti a kétoldalú együttműködést.

Befektetésösztönzés a magyar-ukrán határövezetben című, a Kárpátaljai Megyei Tanács és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés fejlesztési ügynöksége által indított projekt nyitó konferenciáját rendezték meg május 27-én Nyíregyházán. A konferenciát Kozma Péter, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg. A politikus kiemelte a határ menti együttműködés fontosságát. Dr. Brenzovics László tájékoztatta a fórum résztvevőit a két megye gazdasági együttműködésének eredményeiről, valamint a határ menti együttműködés finanszírozásának európai projektjeiről. Kiemelte, hogy Kárpátalja Ukrajna legnyugatibb területe, és az egyik fontos kapcsolódási pont az Európai Unióhoz. Rámutatott továbbá, hogy sok, eddig még kihasználatlan lehetőség van a két megye együttműködésében. A későbbiekben a programnak köszönhetően létrejön egy adatbázis, amely a két megye hétszáz településének befektetési lehetőségeit tartalmazza majd. Az egységes szerkezetbe öntött adattárat egy erre a célra készített internetes honlapon is megjelenítik. Készül egy színes kiadvány is, amely a legfontosabb tényeket fotóval is illusztrálva tájékoztat a régió befektetési lehetőségeiről. (zakarpat-rada.gov.ua/MTI)