Fecskedal

2009. június 26., 10:00 , 441. szám

Gergővel ülünk a házuk tornácán. Trécselünk. Közben a fáradhatatlanul buzgólkodó fecskepárt figyeljük. Szorgalmasan hordják az eleséget az eresz alatt cseperedő négy fiókának.

A fiú márciusban ülte meg az ötödik születésnapját. Komoly képpel szürcsölgeti a bodzaszörpöt és közben hangosan töpreng.

- Hogy talál ide minden évben a fecske? Honnan ismeri meg a várost, a házunkat, a fészkét? Honnan tudja, hova kell repülnie?

A nagymama tálcán hozza az újabb adag bodzaszörpöt és mellé az aprósüteményt. Oktatóan szól közbe:

- Azért tudja a fecske, hova kell hazajönni, mert okos. És azért okos, mert sokat tanul. Állandóan tanul.

- Hol tanul, nagyi?

- Hát... Afrikában. Ahol a telet tölti, Ott nem csak szórakozik. Rengeteget tanul is...

A nagyi ezzel befejezi rövid értekezését és fordul a házba. Pedig - látom - Gergőnek lenne még hozzá néhány fogas kérdése ezzel a fecsketanulással kapcsolatban.

Pár nap múlva nagy rössel nyitja rám az ajtót. Kezében egy cipősdoboz. A dobozban fecskefióka remeg.

- A testvérei már kirepültek. De ő még nem tudott. Kipottyant a fészekből. De én majd felnevelem. Már fészket is csináltam neki! - mutatja a doboz fenekére szórt fűszálakat. A fű között néhány kimúlt légy. - Én fogtam őket neki. De nem akarja megenni. Pedig annyit vadásztam rájuk.

- Tudod, mit? Visszatesszük a fészekbe. Ott lesz neki a legjobb.

- Vissza? - szontyolodik el. - Pedig én vizet is adtam neki a csészémben. Én vigyáznék rá. Simogatnám, szeretgetném.

- És repülni is meg tudnád tanítani?

Ezen elgondolkodik. Aztán kényszeredetten bólint.

- Jó...akkor tegyük vissza...

Hozom a létrát. Húzódva nyújtja a fiókát. Búcsúzóul többször megcirógatja.

- A szülők...megtalálják? Visszafogadják? - aggodalmaskodik.

Egész biztos. Figyeld csak!

A fióka felcsirren a fészekben. Egy perc sem telik el és már vidáman csacsogja el a vele történt kalandot a boldog szülőknek.

Gergő délután lelkendezve állít meg a házuk előtt.

- Megköszönte a fecskemama! Megköszönte nekem, hogy megmentettem a kicsijét!

- Hogyan köszönte meg?

- Berepült a konyhába! Ráült az ablakra! Engen nézett és közben csivitelt. Majdnem rászállt a kezemre is!

- És honnan tudod, hogy pont a fecskemama volt és nem a papa?

- Hát onnan...hogy...hogy ő a szebbik!

Gerzsenyi András