Hajnali csendélet
Pirkad. A fácánmama kidugja a fejét az ártéri labodásból. Óvatosan közelít a vízhez. Körbevizslant. Fejét a magasba emeli. Figyeli a fűzfák, a bokrok rezdülését. Mit jelez a folyó, mit üzen a levegőég. Fél szeme a dolmányos varjakon. A varjúpár fürdik, majd a kavicsok között a tegnapi napozók által szétszórt ételmaradékban kutakodik.
A fácánmama megnyugszik. Nem nyúl a vízhez. Visszafordul. Átgázol a dudvák tövébe, a homokba ékelődött műanyag palackokon. Eltűnik a szamárkórók rengetegében.
Kisvártatva ismét éled a labodás. A fácánmama araszol a folyó felé. Nyomdokában öt csibe. A sort a büszke apa zárja. A kakas most az utóvéd.
A fűzfa ágait emberek törték félbe. Agonizálva, búsan lógnak a vízbe. A sorvadó levelek a szelíd csobogásnak panaszkodnak. De rejteket sátoroznak. A fácánmama vezeti, tereli is alájuk a fiókáit. Isznak.
A fácánpapa is kortyol egy nagyot. Látja, a csemeték biztonságban. Lendít a szárnyán és átsurran a túlsó partra. Az ugyanolyan, mint az innenső, fűmagban, egyéb ínyencségekben sem gazdagabb.
Csakhát a virtus! Meg kell mutatni az ifjoncoknak, ki az úr a labodásban, hogyan kell meglovagolni a folyó fölötti légteret.
A tojó fél szeme a fiókákon, másik szeme erejét fitogtató férjén. Megint kalandozik, még mindig nem nőtt be a feje lágya. A csibék viszont a szomjoltásról is megfeledkeznek. Elismerően nézik a papát. Szárnyal, akár a sas!
A varjak felfigyelnek a zajra,tocsogásra, szárnycsapkodásra. Észreveszik a fiókákat is. Tudják, hogy nincs arrafelé semmi keresnivalójuk. Rablás, zsákmányszerzés kizárva. De azért közelebb óvakodnak. Egy kis szórakozás sosem árt.
A fácánmama rikkant egyet és fiókáival sebbel-lobbal igyekszik vissza a fészekhez, a magas fű, a bozótos biztonságos rejtekébe. Hangjára a kakas is felfigyel a túlparton.
Gondolkozik, mit csináljon. Itt most melegebb van, ideragyog a hajnali nap. Itt villoghat, büszkélkedhet színeivel, tollainak csillogásával.
De akárhogy is, a családot meg kell védeni. Kidülleszti a begyét, harci tartást vesz fel. És szinte megcsörteti a levegőt. Röptében is elrettentően kurjongat. Ám, mire az anyapartra ér, a varjak egykedvűen távolabbra szökkennek. A kakas a röpte lassítását eltéveszti és belecsapódik a halódó fűzfaágakba.
Restelkedve kászálódik ki a nyíltabb terepre. Hamar lecsillapszik, mert látja, hogy kacagtató landolásának csupán a partig kimerészkedő halporontyok voltak a tanúi. A varjak hátra se fordultak. A kakas végleg megnyugszik. Kihúzza magát és peckesen talpal a labodás sűrűjébe.
Várja a megérdemelt reggeli...
Gerzsenyi András
