Kárpátalja csodálatos tájai és a nők

Réti János jubileumi tárlata

2009. július 3., 10:00 , 442. szám

Jubileumi tárlaton mutatja be eddigi munkásságát a Kárpátaljai Népművészeti és Népi Építészeti Múzeum kiállítótermében az idén hatvanéves Réti János ungvári festőművész, grafikus. A hét végi megnyitó ünnepségen a művész a következőképpen jellemezte a tárlatot: "Régóta készülök erre a kiállításra, tudatosan válogattam erre az alkalomra eddigi alkotásaim közül. Azt gondolom, az itt látható képek jól reprezentálják művészetemet. Nem lehet itt minden kép, amit szeretnék, sokat megvásároltak már. Az itt látható munkák nagyobb részének a gyönyörű kárpátaljai tájak és a hölgyek adják a témáját mind a grafikák, mind a festmények esetében."

A kiállítás megnyitóján többek között Magyar László, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke, Ivan Ilko festőművész és Ivan Gyidik festőművész mint egykori diáktárs és több más pályatárs méltatta a művész munkásságát a nagy számban megjelent művészetbarát közönség előtt.

Badó Zsolt

Réti János 1949-ben született Ilosván. Jelenleg Ungváron él. Tanulmányait az Ungvári Iparművészeti Szakiskolában végezte, ahol mestere Berecz Vilmos és Petky Sándor volt. 1974-től vesz részt kiállításokon. 1989-1993 között az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskola tanáraként dolgozott. Tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának (MKIT). 1974-től vesz részt az Ungváron, Kijevben, Budapesten, Varsóban, Hannoverben és más városokban megrendezett egyéni és csoportos kiállításokon.

Könyveket illusztrál, freskókat fest és monumentális munkák szerzője is.