Pelletgyár nyílt Técsőn

1,1 milliárd forintos magyar beruházás

2009. július 10., 10:00 , 443. szám

Tegye fel a kezét, aki tudja, mi is az a pellet? – tette fel a kérdést Jancsó Illés ügyvezető igazgató a Skála–Energy Kft. técsői pelletáló gyárának megnyitó ünnepségén. A jelenlévők közül kevesen merték felemelni a kezüket, így a magyarországi befektető cég vezetője elmagyarázta: "A pellet egy 100%-ban fahulladékból gyártott, környezetbarát, magas komfortfokozatú tüzelőanyag, gyakorlatilag préselt fűrészpor."

A július 2-i gyáravató ünnepségen megtudhattuk továbbá, hogy az 1,1 milliárd forintból (közel 40 millió hrivnyából), másfél év alatt felépült técsői gyár a magyarországi Skála-Coop Zrt. és az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. befektetésének köszönhetően jött lére. Az üzem évi 35 000 tonna pellet előállítására alkalmas.

A gyár kétféle kiszerelésben – 15 kg-os zsákban és 1000 kg-os big-bag csomagban fogja értékesíti termékét, elsősorban a nyugat-európai piacon. A pellet kiváló fűtőértékű nagy nyomással préselt tüzelőanyag, nedvességtartalma 10% alatti. Apró mérete miatt úgy áramlik a csövekben, mintha folyékony vagy gáz halmazállapotú lenne. Az olcsó és környezetbarát fűtés párosul a legnagyobb komforttal és egyszerű kezelhetőséggel. Mivel a pellet fahulladékból készül, megújuló energiaforrásnak számít. A későbbiek során megpróbálják majd az ukrán piacon is értékesíteni a befektetők a pelletet, de mint elmondták, egyelőre itt nincs rá kereslet. Kiderült, az országot sújtó gázválság idején sem tudjuk felhasználni a lábunk alatt heverő energiaforrást, pedig az üzem évi 36 ezer tonna, kizárólag fahulladékból előállított, környezetbarát pellet előállítására képes. Ez a mennyiség mintegy ezerötszáz kamionrakománynak felel meg, és közel hét és fél ezer háztartás energiaigényét fedezi a fosszilis tüzelőanyagok – földgáz vagy fűtőolaj – kiváltására kiválóan alkalmas energiahordozóval.

Mihajlo Popovics, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese megnyitó beszédében hangsúlyozta: "Ennek a gyárnak az ünnepélyes megnyitása szimbolikus. Azt mutatja, hogy Ukrajna és Magyarország ilyen nehéz gazdasági időszakban is együtt tud működni, okos emberek összefogva képesek nagyszerű dolgokat alkotni. Hisz ezek az emberek azt a fahulladékot dogozzák fel exportálható értékes anyaggá, amit eddig itt beöntöttek a folyókba, szennyezve azokat. Ráadásul munkahelyeket teremtenek ezen a nagy munkanélküliség által sújtott vidéken." Végül felajánlotta segítségét az esetleges problémák megoldásában, és oklevelekkel köszönte meg a befektetőknek, valamint az építő vállalatok vezetőinek munkáját.

Bársony András, a Magyar Köztársaság kijevi nagykövete elmondta: "Magyarország ennek a térségnek a negyedik legnagyobb befektetője, egész Ukrajna esetében is az első tíz között van. Túl a beruházásokon, a kétoldalú kereskedelmi forgalom még most, a világgazdasági válság idején is évi 20%-os növekedést mutat. De ez nemcsak egyirányú út, Ukrajnából Magyarország irányában is jelentős befektetések vannak(...) Egy dolog biztos: mi növekvő támogatást érzünk az ukrán hatóságok részéről. Szeretnénk minden magyar befektetővel elhitetni, hogy ide érdemes eljönniük, itt sokkal többet tudnak használni, mint pusztán önmaguk érdekeinek érvényesítése. Dolgozzanak eredményesen, gyarapítsák mind maguk, mind ennek a gyönyörű országnak a gazdagságát azzal, hogy hosszú távra terveznek."

Köszönetet mondott a befektetőknek többek között Ivan Kovacs, Técső polgármestere, amiért a nagy munkanélküliséggel sújtott Técsőt választották gyáruk telephelyéül.

Végül a szalagok átvágása után Somfai Róbert, a Skála-Coop Zrt. többségi tulajdonosa, vezérigazgatója a vezérlőpultnál elindította a korszerű, környezetbarát üzemet, amelyet működés közben is meg lehetett figyelni.

A megnyitó ünnepségen jelen volt többek között a Németországból érkezett Rudolf Huber, az európai pelletgyártás atyja, kárpátaljai megyei és járási képviselők, az ukrán vámhivatal, rendőrség és tűzoltóság, valamint különféle szakhatóságok képviselői.

A jövőben ötven alkalmazottat foglalkoztató técsői gyár jelenleg a legnagyobb magyar tulajdonú ipari beruházás Kárpátalján, melynek felfuttatását követően a Skála-Energy Kft. tervei között szerepel egy újabb pelletáló üzem létesítése a főváros, Kijev körzetében, mondta Jancsó Illés.

Badó Zsolt

Üröm az örömben

Örvendetes, hogy Magyarország – amely térségünk negyedik legnagyobb külföldi befektetője, de országos viszonylatban is az első tíz között van – ismét együttműködő-készségéről tett tanúbizonyságot, amikor e nehéz gazdasági időszakban segítséget nyújtott Ukrajnának egy európai színvonalú, környezetbarát gyár megnyitásával, amely ötven új munkahely teremtésével megannyi család számára jelenti a biztos megélhetést. Persze az, hogy működőképes lesz-e ez a példaértékű vállalkozás, függ a nyugat-európai értékesítési lehetőségektől, és attól, hogy élni hagyják-e az ukrán felügyelő hatóságok.

Sajnálatos viszont, hogy eközben az ukrajnai politikai elit – elfogadva a gazdasági téren nyújtott segítő kezet – körmönfont módszerekkel azon munkálkodik, hogy a határai között élő magyar nemzetrész oktatási rendszerét – vagyis szellemi értékeit, kultúráját, jövőjét – lassú pusztulásra ítélje.

Érdemes lenne ezen ellentmondásos helyzeten mindkét ország politikusainak, vezetőinek komolyan elgondolkodni.