Az elsős több, a magyar iskolás mégis kevesebb?

Egyelőre nem fogy látványosan a magyar iskolák diákjainak száma az ukrán államnak a kárpátaljai magyar oktatási rendszert hátrányosan érintő intézkedéseinek következtében, a felszín alatt zajló folyamatok azonban aggodalomra adhatnak okot.

Szeptember 1. apropóján néhány magyar, illetve magyar-ukrán tannyelvű általános és középiskolában aziránt érdeklődtünk, hány elsőssel vágnak neki az előttünk álló tanévnek (lásd táblázatunkat!). Az adatok természetesen még sehol sem véglegesek és hivatalosak, hiszen sok szülő csak az utolsó pillanatban dönti el végérvényesen, hogy melyik tanintézménybe íratja iskolaérett csemetéjét, ám az uralkodó trend szemléltetésére talán az előzetes számok is alkalmasak.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a megkérdezett iskolák többségében idén több elsős tanuló kezdi meg a tanévet, mint egy esztendővel korábban. Igaz, a növekmény nem túl jelentős, az esetek döntő részében legfeljebb 2-3 főnyi "többletről" van szó, a korábbi évek riasztó nebulófogyása után azonban már ennek is örülhetünk. Az okokat kutatva az látszik a legvalószínűbbnek - bár erről megalapozott véleményt majd csak a végleges statisztikai adatok ismeretében mondhatunk -, hogy a növekmény a 2000-es évek elején javulásnak indult demográfiai mutatóknak tudható be, ami Kárpátalján egybeesett a több mint egy évtizedig tartó kivándorlási hullám visszahúzódásával is.

Megbízható statisztikai adatok hiányában joggal élhetünk a gyanúperrel, hogy egyedül a táblázatban szereplő számsor távolról sem mond el mindent a kárpátaljai magyar iskolák háza táján zajló folyamatokról, s ha megkapargatjuk az adatok sugallta valóság felszínét, mindjárt előbújnak a kevésbé biztató jelenségek. Így például felmerülhet a kérdés, hogy vajon az idei "demográfiai növekmény" egésze megjelenik-e a beiskolázási számokban? Magyarán: minden iskoláskorú magyar gyermeket magyar osztályba íratnak-e szüleik? Erről sehol sem vezetnek statisztikát, de az egyes településeken a helyi pedagógusok általában tökéletesen tisztában vannak a helyzettel, s érdeklődésünkre nemegyszer kertelés nélkül el is mondták, hogy helyenként bizony igen tekintélyes a kárpátaljai magyar oktatási rendszer vesztesége abból kifolyólag, hogy sok magyar gyerek ukrán iskolába jár szeptember 1-jétől. A települések többségének esetében e tekintetben sem beszélhetünk kiugróan magas számokról - vagy olyanokról, amelyek számottevően különböznének a tavalyiaktól -, a beszámolók szerint településenként átlagosan legfeljebb 1-2 család dönt úgy, hogy magyar helyett ukrán osztályba íratja gyermekét - sokszor még akkor is, ha ehhez a helyi oktatási intézmény helyett a környező települések valamelyikének iskolájába kell járnia az apróságnak. Ennek a falunkénti 1-2 "elveszett" gyermeknek a jelentőségét azonban csak akkor értékelhetjük megfelelően, ha figyelembe vesszük, hogy a kistelepülések iskoláinak osztályaiban a gyermeklétszám az utóbbi években rendszeresen közelebb van a 10-hez mint a húszhoz, azaz a veszteség mértéke több mint 10 százalék évente! Szélsőséges példaként álljon itt annak az ungvári járási településnek az esete, ahol ugyan idén a tavalyinál eggyel több, azaz 13 nebuló kezdte meg az első osztályt a magyar iskolában, a hírek szerint azonban további legalább 4-5 gyereket szüleik egy közeli település ukrán iskolájába írattak!

Nem kerülhetjük meg azt a kérdést sem, hogy hiába nő valamelyest az elsősök száma, ha eközben összességében mégis csak ugyanannyi vagy esetleg valamivel kevesebb lesz az adott iskolában tanuló diák. Az ukrán nyelvű emelt szintű érettségi bevezetésének hatására ugyanis több szülő úgy döntött, hogy a magyar iskolából ukrán osztályba vagy iskolába íratja át gyermekét. Számuk összességében nem akkora, hogy az már most létükben fenyegetné oktatási intézményeinket, a veszteség mégis jelzésértékű és nyugtalanító, hiszen tudjuk, hogy jövőre már kizárólag ukrán nyelven lehet majd emelt szintű érettségit tenni Ukrajnában, ami újabb lökést adhat ezeknek a negatív folyamatoknak.

Sajnos nem rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek egyértelműen összefüggésbe hoznák az iskolaelhagyás okainak és mértékének alakulását valamely konkrét regionális, szociális vagy kulturális jellegzetességekkel (magát az ukrán nyelvismeret hiányát és annak közvetlen következményeit leszámítva, természetesen). Jelenleg legfeljebb annyit sejthetünk, ami az adatok későbbi alapos elemzéséből nyerhet megerősítést, hogy az egy tömbben élő magyarság falusi iskoláiban tanulók körében talán valamivel kisebb a hajlandóság az iskolaváltásra, mint például a szórványtelepüléseken.

Tovább árnyalhatja ezt a képet néhány ugyancsak lényeges kérdésnek a jövőbeni alaposabb vizsgálata, amelyek mindenképpen megérnék, hogy behatóbban foglalkozzanak velük a szakemberek. E helyütt csupán jelezni szeretnénk néhányat ezek közül: mennyiben befolyásolja a kárpátaljai magyarság iskolaválasztási szokásait, hogy milyen típusú és nyelvű oktatás érhető el helyben, azaz minimális energia- és költségráfordítással?; hosszú távon milyen hatással van/lesz a magyar oktatási rendszerre az az évek óta tartó folyamat, melynek eredményeként egyre nő a magyar iskolákban (is) a roma származású gyerekek száma?; miként lehetne az oktatás minőségének javításán túl, például az oktatás struktúrájának, esetleg magának az iskolahálózatnak az optimalizálásával is hozzáidomítani a magyar oktatási rendszert az új kihívásokhoz, s milyen hatással lenne mindez a jelenlegi folyamatokra?

hk