Egy hegedűs gróf története

Plotényi Nándor nyomában Nagylázon

Plotényi Nándor, a nagylázi földbirtokos zenész fia Párizsból hazatérve kastélyt építtetett és mintagazdaságot teremtett birtokán, ahol a szájhagyomány szerint Liszt és Brahms is megfordult egykor.

Nap mint nap anélkül száguldunk végig az Ungvár–Munkács főúton, hogy akár csak egy pillantást is vetnénk a nagylázi (Veliki Lazi) letérőt jelző táblára, ami nem is csoda, hiszen az útikönyvek sem igen tartják számon, hogy a községben áll a Plotényiek kastélya. De a kastély még azokat a turistákat is megdolgoztatja, akik veszik a bátorságot, hogy rátérjenek a községbe vezető bekötőútra.

Nagyláz egészen átlagos ruszinok lakta település Ungvártól mintegy tízpercnyi autóútra, s ha megállunk a falu központjában, semmi sem utal arra, hogy ott kastélynak kell lennie. Legfeljebb az kelthet némi feltűnést, hogy a település egyetlen, két háborúban elhuny katonának állított emlékművét egy szabályszerű ligetben alakították ki, mely furcsamód a falu kellős közepén burjánzik. Miután előzetesen tájékozódtunk, tudtuk, hogy a kastély egykor híres kertje előtt állunk, s valahol a fák és bokrok mögött húzódhat meg a keresett épület. Az elburjánzott növényzet között kapaszkodva felfelé a domboldalon alig hihető, hogy az egykor számos növényritkasággal büszkélkedő kicsiny arborétumot még ma is nyilvántartják az interneten található Történeti Kertek Adattárában. Tölgyek, vadgesztenyék, néhány érdekes fenyőfajta – mára nagyjából ennyi maradt az egykor híres parkból, amely valaha a kastélyhoz vezető két felhajtó közötti részen pompázhatott, mintegy kéthektáros területen. Valaha, már a szovjet időkben, láthatóan megpróbálták közparkként hasznosítani a területet, utacskákat képezve ki, padokat állítva fel, mára azonban gondozás hiányában mindebből szinte semmi sem maradt.

Maga a kastély valamivel jobb állapotban van, mint a kert. A nem túl nagy, ám arányos épület sárgára és fehérre festett falai vidáman ragyognak a napsütésben, bár a közvetlen szomszédságában épült szocreál iskola szinte agyonnyomja a klasszicista stílusban emelt kastélyt. A bejáratnál tábla hirdeti, hogy ott művészeti iskola működik, az épületbelső azonban így is kiábrándító, a korábbi átalakításoktól ma már szinte semmi sem utal a dicső múltra. Megkérdezzük, hogy maradt-e még emléke az egykoron itt élt családnak, ám csalódnunk kell, az építtetőnek egy táblácska sem jár az állami intézményben.

Azután mégiscsak felcsillan a remény: a tanárok egyike elárulja, hogy az itt működő emlékszobát helyhiány miatt a szomszédos iskolaépületbe költöztették át. Az iskolában eleinte szabadkoznak, hogy valójában nem is emlékkiállításról van szó, csupán a helytörténeti gyűjtemény anyagának egy része kapcsolódik az egykori földesúrhoz, de készségesen elszalajtanak a kiállítás gondozójához, akinek a lánya hamarosan meg is érkezik a terem kulcsával. A honismereti kiállítás hagyományos tárgyai között mindjárt szemünkbe tűnik a tabló, amelyet a Plotényiakról fennmaradt néhány fotóból állítottak össze. A grófék a szüretelőkkel, a helyi csendőrparancsnokkal, a vadászatra érkezett vendégeikkel... egy letűnt világ klasszikus pillanatfelvételei sorjáznak előttünk.

A Nagyláz és a környező települések földjeit magában foglaló birtok életében gróf Plotényi Nándor (1844-1933) hozott számottevő változást. Kezdetben nyilván aligha hitte volna bárki is a helyi földbirtokos fiáról, hogy valaha is gazdálkodásra adja a fejét, hiszen a zene szerelmese volt. A hegedű- és zongoraművészként egyaránt ügyes ifjú tehetségét 1862-ben Reményi Ede, a kor ismert hegedűművésze fedezte fel, amikor Munkácson járt. Plotényi Nándor ezt követően évekig Reményi kísérőjeként szerepelt. 1867-ben tartotta első önálló hegedűestjét Pesten, 1870-től, amikor grófi címét is kapta, a Nemzeti Színház zenekarának tagja, majd első hegedűse lett. A művész a továbbiakban mesterével, később pedig önálló műsoraival is bejárta egész Európát, hegedűversenyeket és egyéb zenedarabokat írt, együtt léphetett fel az öreg kontinens legismertebb színpadain a kor legnagyobb zenészeivel, köztük Liszt Ferenccel és Johannes Brahmsszal is. A faluban úgy tudják, hogy a világhírű zenészek Nagylázon is megfordultak a gróf vendégeiként, ennek azonban semmilyen nyomát nem sikerült felfedeznünk. Állítólag fennmaradt egy fénykép, amelyen Plotényi Brahms és Liszt társaságában látható a kastély egyik helyiségében, ottjártunkkor azonban nem sikerült előkeríteni a becses relikviát.

Miután megunta a világjárást, a sokévi párizsi tartózkodás után Plotényi Nándor ismét Magyarországra költözött. A nagylázi birtokon kastély épült, körülötte külföldről hozatott növényekből kertet ültettek, a birtokos elképzelései alapján korszerű borgazdaság, szeszfőzde létesült, ami munkalehetőséget, tisztes megélhetést biztosított az ottlakóknak.

A hegedűs-gróf mindazonáltal nem zárkózott be teljesen: Ungváron magán zeneiskolát nyitott, ritka alkalmakkor koncertet is adott a helyi közönség gyönyörűségére, s a közéletből is kivette a részét.

Amikor 1933-ban az idős Plotényi meghalt, fia vitte tovább a gazdaságot, 1945-ben azonban mindent államosítottak. A borgazdaságban eztán konyakot gyártottak, de a rendszerváltással az is tönkrement, megszűnt.

A jelekből ítélve a falu nem felejtette el néhai jótevőjét. A ma élők közül már senkinek sem lehetnek személyes emlékei "a grófról", a legtöbb ember azonban tisztelettel beszél róla, mert szüleitől, nagyszüleiktől csak a legjobbakat hallotta a megboldogultról, aki gondos gazda és emberséges ember volt, márpedig napjainkra a szovjetkor gyermekei is megtanulták értékelni, hogy milyen ritka kincs és áldás az ilyesmi.

A falu temetőjében a földbirtokos-zenész állítólagos sírhelyét is megmutatják. A templomajtóval szemben, a vaskerítéssel körülvett sírkövön azonban a Plotényi János név és a halál éveként 1895 szerepel, tehát a gróf egy hozzátartozójának nyughelyéről lehet szó. Más források azt valószínűsítik, hogy a grófot Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezhették örök nyugalomra, a falu azonban szemmel láthatóan így is odaadóan gondoskodik a "magyar" sírról. Régebben összetörhetett a sírkő keresztet formáló felső része, gondos kezek azonban egy kis cement segítségével, láthatóan nagy gonddal újra egymáshoz illesztgették az egyes darabokat, így a rongálás nyoma alig látható. Figyelembe véve, hogy mostanság milyen sanyarú a sorsa némelyik emlékművünknek, megható ez a gondoskodás.

szcs